Megérteni és elfogadni akkor is, amikor bizonytalanságban élsz

„A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.”

Pál első levele a korinthusiakhoz 2.fejezet 14.vers

Filip és Heli nagyon boldog házasságban élnek. Kapcsolatuk elején voltak döccenők. Filip egy menő amerikai cégnél dolgozik, folyamatosan járja a világot. Egy ilyen üzleti úton ismerkedett meg Helivel, aki szinte azonnal elrabolta a szívét. Ahogy teltek a napok, a hetek és a hónapok Filipben egyre nőtt az elhatározás, hogy Helivel szeretné leélni az életét, így hát az egyik látogatása alkalmával megkérte a nő kezét. Hamarosan összeházasodtak. Ezzel együtt azonban érkeztek a kérdések is, hogy hogyan tovább, hol éljenek, ki hagyja ott az életét és kezdjen egy  teljesen újat. Ez eleinte sok nézeteltérést generált, hiszen Filipet a munkája a tengerentúlhoz kötötte, Heli viszont itt élt Európában, itt élt a családja, barátai, itt alakított ki egy ritmust. A nézetéltérések egyre súlyosabbak lettek, míg nem odáig értek, hogy el kell döntsék együtt vagy külön folytatják az életüket. A döntés értelmében Filip megmaradt a munkahelyén, de kérvényezte, hogy minél több európai utat engedélyezzenek neki és ha lehet, akkor az európai üzleteket neki rendeljék ki, ameddig nem találnak jobb megoldást. Ahogy teltek az évek úgy kezdett egyre jobban kikristályosodni a  jelen és a jövő, majd végül egy spanyolországi kisvárosba telepedtek le és onnan intézik az életüket.

Amikor egy családi barát megkérdezte Filiptől, hogy mi volt az a dolog, ami átsegítette őket a nehézségeken, akkor a férfi a következőket válaszolta: ameddig a szívem érzi, az eszem pedig tudja, hogy mellette van a helyem, addig nem adom fel!

Ha kívülről nézzük a történetet, talán az tűnt volna a legegyszerűbbnek, hogy mindenki megy a saját dolgára. Hát nem? Mennyi veszekedést, álmatlan éjszakát megspóroltak volna…. Ehelyett mit tettek? Küzdöttek és kitartottak egymás mellett.

Amikor nehézségbe kerülünk az életünkbe vagy zátonyra fut egy emberi kapcsolatunk, netalán az Istennel való kapcsolatunk válik döcögőssé, millió kérdés fogalmazódik meg bennünk: miért így? Miért tartsak ki? Van ennek értelme? Merre tovább? Vajon Isten is elhagyott? A külső hatások sem segítenek ilyenkor, főleg ha olyan mélységben vagyunk, amelyhez már csak egy legyintés hiányzik és a szakadékban találjuk magunkat. Ilyenkor érkezik a támogatás fentről: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1.Kor.10:13)

Amikor oda adjuk Istennek a helyzetünket, legyen szó bármiről, akkor előbb-utóbb megérkezik a segítség is. Ezt a külvilág nem biztos, hogy érteni fogja vagy támogatni, de nem is ez a lényeg. A hangsúly azon van, hogy a szívünkben érezzük, hogy Isten gondoskodik rólunk, az elménkben pedig tudjuk, hogy ahogy eddig, úgy ezután sem fog magunkra hagyni bennünket!

Áldott napot!