A dackorszak vége
„Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!”
„Nem szabad!” „Ne csináld!” „Hagyd abba!” Szülőként próbáljuk
betartatni a szabályokat utódainkkal, akik vagy csípőből rávágják, hogy „NEM!”,
esetleg válaszra sem méltatva teszik továbbra is a „tiltott dolgot”vagy az
esetek kisebb százalékában abbahagyják. Vagy azért, mert már elegük van
belőlünk, annyiszor rájuk szóltunk, vagy talán sikerült belátniuk, nem vezet
jóra, amit tesznek. Meg persze van, hogy egyáltalán nem érzik jogosnak a rájuk
szólást, és a szülő a „gonosz zsaru”, amiért valami jót már megint nem enged
meg. Pedig hányszor elhagyja az is a szánkat, hogy „mi jót akarunk neked, azért
szóltunk rád”. „Meg kell tanulnod, hogy vannak bizonyos határok, amiket be kell
tartani, ezeket a javadat szolgálják.”
Ma reggel képzeld el Istent úgy, mint egy szerető szülőt,
aki dackorszakos gyermekeit igyekszik megtanítani az élet dolgaira! Határokat
szab a mi érdekünkben, mert azt szeretné, hogy boldogan éljünk, és a lehető
legkevesebbet sérüljünk. Szeretné, ha felelősségteljes emberekké válnánk, akik
tudják, mi a jó és mi a rossz az isteni mérce szerint, és nemcsak a saját
kényük-kedvük szerint döntenek ezekben a dolgokban. Szeretné, ha a másik embert,
aki szintén az Ő szeretett gyermeke, megbecsülnénk, és úgy bánnánk vele, ahogy
mi is elvárnánk tőle fordított esetben.
Isten a legjobbat akarja nekünk, ezért adta törvényét, hogy
megvédjen, hogy biztonságos mederbe terelje az életünket, ami az Ő számítása
szerint nemcsak 50-60-70 évig tart, hanem örökké az Ő országában. Megengedi,
hogy megtapasztaljuk kihágásaink következményeit, és bízik abban, tanulunk
belőlük, és legközelebb nem esünk ugyanabba a hibába.
Itt az ideje, hogy a dackorszakból végre tovább lépjünk, és
felismerjük, Isten valóban szeret minket, bölcsen megalkotott törvényei a javunkat
szolgálják, és megéri az Ő elvei szerint élni életünket.
A döntés a mi kezünkben van. Dacolhatunk még, vagy el is
indulhatunk valóban a felnőtté válás útján. Könnyű csípőből mindenre nemet
mondani, de mi legyünk inkább a kihívások emberei!
