A szőlőtő és a szőlővesszők
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
(János evangéliuma 15. fejezet 5. vers)
A szőlő az egyik legszentebb a Szentírásban megjelenő növények között. Kezdve azzal, hogy egyesek szerint ez volt az Éden tiltott fája; aztán ott van Noé, az első szőlőműves; az ígéret földjét jellemző hét növény egyike (5Móz.8:7-9). A próféták kedvelt szimbóluma - szőlőskert (Ézs.5:1-5) vagy az igazi és a fattyú szőlővesszők (Jer.2:21) – mellyel Isten és népe kapcsolatát ábrázolják.
Nem véletlen tehát, hogy Jézus is ezt a jól ismert képet használja tanítványaitól való búcsúbeszédében, akik a Mesterüktől való fizikai elszakadásban földi vágyaik elérésének meghiúsulását látták.
De mire is tanította őket és természetesen bennünket is?
Egyrészt, hogy az egymástól való távolság nem valamilyen hosszúsági mértékegységben fejeződik ki, hanem egy különleges lelki kapcsolódásban, az Istenre való ráhagyatkozásban. És igen, ez jellemezte Jézus egész földi életét. Amikor fizikailag távol a mennytől, de végig az Atya közvetlen közelében, „Őbenne maradva” imádkozott, szolgált, tanított, gyógyított. Mint szőlőtő végig a jó földben maradt, és magába szívta annak minden éltető nedűjét.
S mi a helyzet a vesszőkkel?
Bizony, az örök élethez nem elég fizikailag Jézus közelében lenni, nem elég melegíteni a templomban a padot, nem elég rojtosra térdelni a nadrágot, nem elég bebiflázni a Szentírás összes próféciáját, nem elég felszívni az áldásokat, nem elég dús levelű vesszőnek lenni, mert;
„Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.” (Ján.15:2)
Mondd, te szeretnél gyümölcsöt teremni? Szeretnéd, hogy megtisztítson a Gazda? Akkor kérjük együtt:
Uram, köszönjük az áldásokat, melyekkel folyamatosan táplálsz minket, és kérünk, érleld ki bennünk a Lélek gyümölcsét!
