Isten odafigyel rád
„Elesett és szegény vagyok, de gondol rám az Úr! Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj!”
El kellett búcsúznunk egy testvérünktől a napokban. Egy olyan testvért vesztettünk el, aki soha nem szerette, ha középpontban van. Háttérben, csendesen végezte a szolgálatát: imádságban hordozta napról-napra szeretteit, a gyülekezet minden egyes tagját, ismerőseit. Fájdalmas számunkra a halála, mégis azt kell mondjam, hogy még ebben is tapasztaltuk azt, hogy Isten nem fordul el az „elesett és szegény”, beteg embertől, hanem gondol rá.
Gondviselésének jeleit tapasztalhattuk abban, ahogyan Isten figyelembe vette eltávozott testvérünk vágyát, hogy otthon fejezhesse be életét. Együtt lehettek vele gyermekei, meglátogathatták fiatalok a gyülekezetből, akiket annyira szeretett. Igaz, csak fényképről, de láthatta keresztségüket, amelyen betegsége miatt már nem lehetett ott. A létezés már nagy teher volt számára, és vágyott arra, hogy végre megpihenjen, Isten megadta neki. A megmentő és szabadító Istenbe vetett hittel fejezhette be életét azzal a reménységgel, hogy amikor Krisztus visszajön, akkor szava újból életre kelti őt.
Számomra a zsoltáros szava különös érvényességgel szól most: „Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr!” (Zsoltár 40.17)
Legyen áldott a napod!
