Tudom, hogy befogadsz
Olyan sokszor
félreértünk Téged, és annyiszor mondjuk ki konkrétan vagy burkoltan: Te vagy az
oka mindennek. Miértekkel bombázunk, alaptalan vádakkal vádolunk, kétségbe
vonjuk legelemibb valódat, a szeretetedet.
Mert mi jobban
tudjuk. Jobban tudtuk már az Édenben is, ezért hallgattunk a kígyóra, és ettünk
abból, amiből direkt kérted, hogy ne. Mert csak a tiltott kellett. Megérte?
Megérte szakítani és enni belőle? Hiszen azóta sem tudjuk, mi a különbség jó és
rossz között. A saját képmásodra teremtettél minket, ám azóta minden elromlott.
Túl mélyre kell ásni, hogy megleljünk egy halvány vonást magunkban, ami
hasonlít Rád. Ellenségeid lettünk, és nemcsak neked, hanem egymásnak, a
természetnek és önmagunknak is. Gyűlölünk, kiközösítünk, rombolunk, gyilkolunk
és félünk. Pedig arra hívtál el minket, hogy uralkodjunk, műveljük és őrizzük a
világot.
De mi csak
menekülünk Előled azóta is. Téged okolunk minden katasztrófáért, minden
betegségért, halálért, és nem látjuk, nem akarjuk meglátni a kereszten szenvedő
Istent. Pedig ezt a sok bajt mi okoztuk magunknak. Lázadásunk következményei,
és Te voltál az, aki minden bűnünk ellenére utánunk jöttél, hogy megments
minket. Hogy ráébressz arra, mennyire fontosak vagyunk Neked, hogy Te minden
hibás döntésünk ellenére még mindig szeretsz minket, és azt akarod, hogy
békességben, boldogságban éljünk Veled.
Ma szeretnélek
így látni Téged. Annak, Aki valójában vagy. Elég volt a miértekből, a számonkérésből,
bár azt is tudom, hogy neked minden kérdésemet feltehetem. De ma csak csodálni
szeretnélek, beléd szeretni, imádni őszintén, szabadon. Nem akarok félni, nem
akarom a bennem lévő szorongást Veled kapcsolatban. Szállni szeretnék Feléd a
Lélek szárnyán, haza szeretnék találni Hozzád. Mert tudom, hogy befogadsz.
