A mennyei vezetés áldása


„Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást.”


Kiskoromban, amikor anyukám mondott valamit, rendszerint azonnal elfogadtam, nem ellenkeztem, még csak nem is kérdőjeleztem meg. De, azt gondolom, hogy ez a legtöbb kisgyermeknél így van. Ahogy teltek az évek és egyre több mindent tudtam, sok mindenről kialakult a véleményem, de még mindig az volt a rend, hogy amit édesanyám mond, elfogadom. Elérkezett az idő, hogy már én is a felnőttek táborát erősítem vagy legalábbis próbálom és már nem csak édesanyám véleménye, szavai határozzák meg a döntéseimet, hanem a saját elgondolásaim, meglátásom, véleményem és tapasztalataim. Előfordul, hogy hirtelen hozok meg egy döntést, ilyenkor két választás is van: vagy jól sül el vagy rosszul. Általában elgondolkodok a dolgokon és még ha nem is tűnik egy átgondolt döntésnek, mégis elég időt töltök a legtöbb kérdéssel és sokat elmélkedek arról, hogy hogyan lenne a legjobb. Van, hogy megkérdezem édesanyámat vagy a hozzám közelállókat, de a végszót igyekszem a saját elgondolásom alapján meghozni. Felfedeztem azt is az évek során, hogy Isten véleményét kikérni mindennél fontosabb. Vele az eldönthetetlen kérdésekben is döntést tudok hozni. Előfordulhat, hogy ezek fájdalmas döntések, de tudom, hogy Ő csak a legjobbat akarja nekem.

Emberként előfordulhat, hogy beleesünk egy olyan szituációba, amely kellemetlen, alkalmanként kifejezetten rossz és hátráltató. Hirtelen felindulásból felmondunk a munkahelyünkön, egy félreértés miatt nem beszélünk az egyik barátunkkal vagy nem kell ennyire messze menni, elég ha reggel a boltban csúnyán néznek ránk és mi azt hisszük velünk van a baj és néha akaratlanul is hasonló módon reagálunk a helyzetre, pedig megtörténhet, hogy az eladónak épp komoly gondjai vannak.

Istennél nincs korai döntés, elhamarkodott lépés vagy eltúlzott reakció! Azért, hogy segítse az életünket és döntéseinket rengeteg tanáccsal látott el a Bibliában, amelyeket ha napról-napra olvasunk megtudhatjuk, hogy mi a terve az életünkre nézve és milyen döntéseket kell hozzunk annak érdekében, hogy terve megvalósuljon. Isten nélkül nincs az a döntés, ami helyén való lenne. Dönthetünk természetesen, tehetünk lépéseket és ezek még jól is működhetnek, de a jó és a nekünk megfelelő közt van egy nagy különbség: Isten tanácsa. Ő nem fogja ránk erőltetni akaratát, nem fog olyan dolgokba belekényszeríteni, amit nem akarunk, de a tanácsai mindig kéznél vannak és ha imádságos szívvel kutatunk, akkor Ő ki is fogja azt nyilvánítani.

Olyan sok szépet tervez számunkra, olyan jövőt, amelyet most elképzelni nehéz lehet, mert a bűn, a rossz, a szenvedés nem engedi, hogy tisztán lássunk. Döntéseink sem lehetnek teljesen tiszták ezek miatt, de ha megfogadjuk Isten tanításait és tanácsait, akkor elérhetjük azt a boldog jövőt, amelyet nekünk szán.

Kedves Olvasó! Bármilyen döntés előtt is állsz, menj oda Istenhez és kérd a tanácsát! Segíteni fog!

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet