Látod Istent?
Két lányomat is tanítottam biciklizni. Az elején elkövettem azt a hibát, hogy én akartam egyensúlyban tartani a biciklijüket, így ők nem tanultak meg biciklizni. Végül rájöttem, hogy sokkal jobb, ha őket segítem, ők pedig nagyon gyorsan megtanulják, hogyan kontrollálják a biciklit. Amikor megadtam nekik a biztonságérzetet azzal, hogy átöleltem a vállukat, akkor ők felhatalmazva érezték magukat arra a szabadságra, hogy a biciklit irányítsák. Több kevesebb kacskaringóval ez sikerült is nekik.
Az életemet én irányítom. Mióta felnőtt vagyok, tudom, hogy ez nem is lehet máshogy: végső soron én vagyok felelős az életemért, a döntéseimért, és azok minden következményéért. Néha pofára is esek, és csúnya zúzódásokat szedek össze. Az esés után nézegetem az életem biciklijét, hogy vajon érdemes-e, merjek-e felülni rá újra? Biztonságban próbálkozhatok tovább? Vagy inkább toljam a biciklit egy kicsit, kockáztatva azt, hogy akár úgy is maradok, és gazdagítom a gyalogosok hadát?
Ezekben a pillanatokban jól esik körülnézni és nyugtázni, hogy a Mennyei Atya nem hagyott el, hogy ott van mellettem, és átkarolja a vállamat. Biztatón rám néz, "szemeivel tanácsol", ahogy a biblia írja. Ott van a jobbomon, és bízik bennem, hogy igen, menni fog, meg tudod csinálni, hajrá! És ettől máris megtelek hittel és ez segíti az önbizalmamat, és már én is elhiszem, hogy indulhatok nyugodtan, mert biztonságban vagyok!
"Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van."
