Isten rendelései

"Gyönyörködöm rendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg."


Alapjában véve meglehetősen feledékeny személy vagyok. Egészen fiatal koromtól kezdve van naptáram, és több alkalommal a saját bőrömön tapasztalva tanultam meg a mondást: “akinek nincs esze, legyen notesze.” Van noteszem, van naptáram, van jegyzetelő és teendőlistás programom a telefonon, számítógépen, van táblám, amire mindig felírom a heti teendőket. Nálam minden hónap, minden hét tervezéssel kezdődik, hogy biztosan tudjam, mi mindent kell csinálni az előttem álló időben, mi az, amire előre készülni kell. Adódik ez abból, hogy sok dolgot kell(ene) észben tartani és sűrű az élet, de persze abból is, hogy tényleg feledékeny vagyok. Ami nincs leírva, az hamar kimegy a fejemből. Éppen ezért jegyzek le mindent — és ezért tartom azt, hogy amit nem írtam le, az biztos nem is volt olyan fontos. Igyekszem hát minden fontos dolgot felírni, hogy ne felejtsem el. 

Különféle emberek különféle módokon tudják a legjobban megjegyezni, amit fontosnak találnak. Van, aki hozzám hasonló, és jegyzetel, van, aki énekel, van, aki akrosztichont gyárt, van, aki versbe szed… ami viszont biztos, hogy az emlékezés első lépése legtöbbünk számára az írás. Érted már, hogy mire akarok kilyukadni, ugye? 

A Biblia nem véletlenül került lejegyzésre. Sok másik szent, illetve szentnek tartott irattal ellentétben (Korán, Védák, Mahájána Szútrák, Mormon könyve, stb.)  a Biblia nem valamiféle isten, vagy istenség által kinyilatkoztatott, diktált szöveg, (noha egy-egy szakasz valóban közvetlenül Isten szájából származik) így hát a célja is más. A Bibliát emberek írták emberi szavakkal, isteni ihletésre azért, amiért én naptárat, vagy listákat vezetek: a feledés ellenszereként. A Biblia esetében is az emlékezés első lépése a lejegyzés.

Persze a feledékeny ember másik legnagyobb nehézsége, amikor elfelejti, hogy mit és hova jegyzett le...

A Biblia leghosszabb zsoltára, a 119. huszonkét versszakból áll a héber ábécé 22 betűjének megfelelően, minden versszak az adott betűvel kezdődően (akrosztichon), noha ez a fordításban elvész. A mai ige a ב (bét), tehát a második betű versszakának (119:9-16) záró sora. Ebben a versszakban a zsoltáríró Isten “rendelkezéseiről” és “igéjéről” ír, és arról, hogy milyen fontos emlékezni mindkettőre. Isten törvénye gyönyörködésre méltó, szemben az emberi törvényekkel, hiszen ez nem önkényes, zsarnoki törvények gyűjteménye, hanem olyanoké, melyek az én érdekemben lettek lejegyezve. Emellett Isten szava, az “ige” az az erő, ami nap mint nap végigkísér és támogat a legnehezebb helyzetekben is. 

Milyen nagy kár volna, ha csak úgy eltűnnének, vagy elfelejtenénk, hova tettük őket a házban! (Sajnos volt már, hogy megtörtént: A királyok második könyve 22:8-11)


Nem tudom, a te listád, naptárad, táblád vagy a kedvenc emlékeztető módod hogyan néz ki, de remélem, Isten törvénye és az ő szava helyet kap a jegyzeteid között! Kár lenne, ha bármelyik feledésbe merülne!