Könnyű teher

"Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek."

"Iskolába fáj a lába, hazafelé nem fáj semmi." És valóban! Ahogy a gyermekek önfeledten játszanak, futnak, szaladnak, csúszdáznak, hintáznak, várat építenek, fogócskáznak: mintha mindenre lenne energiájuk a szabadidejükben! És persze ahhoz képest, hogy a boltban, vagy épp az úton panaszkodnak, hogy fáj a lábuk és vegyék fel őket a szüleik, hihetetlen, mire képesek a következő pillanatban! Például felveszik egymást a hátukra és úgy szaladnak mint a szél, és ha megkérdezik őket, hogy "Nem nehéz ez neked?", akkor szinte sértődötten, daccal vágják rá, hogy: "Egyáltalán nem!"

A teher, akár csak az idő relatív fogalom. Rácsodálkoztál már, hogy egy-egy házastárs milyen szeretettel gondozza a társát, és hogy nem adná semmiért sem át másnak a feladatot? És amit más összeroppantó tehernek lát, azt ő szeretettel teli gondoskodásnak? Ismersz olyan párokat, férjeket és feleségeket, akik olyan szeretettel viselik a társukat, hogy még a hibáikat, sőt még a bűneiket is megbocsátják? Amikor megkérdezed őket, hogy miért teszik, hogy miért nem adják fel ezt a terhet, akkor azt válaszolják, hogy ez nem is teher... Persze ettől még áldozat: lemondás, erőfeletti feladat, csendes könnyezés.

"Vegyétek magatokra az én igámat..." - hív Jézus. Jézus igája a megváltás volt: "Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lukács 4:16-19) Amikor magadra veszed a terhet, hogy mások jólétéért tegyél, akkor megtapasztalod azt a könnyedséget, amiről Jézus szólt. "Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:29-30) Van mit tenni! Mindenkinek jut ebből a munkából: egy jó szó, egy jó tett, egy segítő gondoskodás!

A jó hír, hogy Jézus már elvégezte a munka legnagyobb részét! Nekünk nem egyedül kell megtenni ezeket, hanem neki besegíteni!

Tudsz Jézusnak segíteni ma is egy kicsit?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia