Erkölcsi tanítás, bölcsesség
“Mindenki azt mondta, hogy rossz ötlet. Bárkit kérdeztem ellenezte, én mégis kitartóan fejjel a falnak mentem, és bumm… Tényleg rossz ötlet volt. A fejem koppant, olyan erővel csapódtam neki az akadályoknak, hogy azt hittem ripityára török. Felkelni is alig van erőm. Bárcsak hallgattam volna rájuk.”
Gyerekként napjában többször éltem meg ezt a jelenetet.
“Ne ugrálj az ágyról a kanapéra!” - Én: Ugráltam, és a fejem törtem.
“Ne szaladj át az úttesten!” - Én: Futottam, és jött is a kocsi, amivel közelebbről megismerkedtem.
“Ne cserélgessétek bátyáddal a bicikliket!” - Én: Cseréltem, és a kapuval is szoros kapcsolatom lett.
Gyerekként ez teljesen normális. Egy nálam okosabb mondott valamit, de én rá sem bagóztam, aztán jött a baj, és azon gondolkoztam, hogy jós lehet az az okosabb ember (általában édesapám, vagy édesanyám), aki mondta, vagy csak zseni. Mostanra tudom, hogy egyik sem, csak ők gondolkoztak, én meg nem.
Azt hinnénk, hogy ez a korszak lezárul 18 évesen, de sajnos nem így van. Felnőtt embereknek épp úgy van szükségük arra, hogy hallgassanak másokra, mint a gyerekeknek. Salamon, a legbölcsebb ember a történelemben nem véletlen írja ezt. Nem véletlen, hogy az ő tollából olvassuk ezt a mondatot. Annyira bölcs, tisztában van vele, hogy nem mindenhez ért, nem mindent lát át tökéletesen, neki is szüksége van tanácsra, intésre.
Nem szoktuk szeretni, ha valaki megint, vagy megmondja mit csináltunk rosszul. Nem szeretjük hallani, hogy rossz irányba haladunk, pedig ez sajnos az élet része. Nem azt jelenti, hogy ez jó, de azt, hogy tökéletlen bűnös világunkban ez a rend. Azt viszont senki sem mondta, hogy nem lehet jobban csinálni. Ha odafigyelünk a tanácsokra, azokra, akik figyelmeztetnek, lehet, hogy egy kicsit bölcsebbek leszünk. Nem bukunk el újra és újra ugyanazon a próbán. Ugyanaz nem jelent kihívást, mert figyeltünk valakire, aki nálunk okosabb.
Melyik számodra a fontosabb, az egód, vagy a helyes út? Legyél bölcs, add fel az egót, és hallgass az okosabbra!
