Mindent Isten dicsőségére
Tizenéves koromban új helyre költözött a családunk. Az utcában elég sok házban
voltak hozzám és a húgomhoz hasonló korú gyerekek, így elég hamar lettek
barátaink, akikkel hétvégeken és az iskolai szünetekben sülve-főve együtt
voltunk.
A közvetlen szomszédunkban három gyermek is lakott, akik közül a lány Michael
Jackson rajongó volt. Miből lehetett ezt tudni? Természetesen mindig Michael
Jacksont hallgatott, és ha álmából ébresztették volna, akkor is bármelyik dalát
el tudta volna énekelni, olyan gyermekes magyar angolsággal. Ha nem náluk
voltunk együtt, és a rádióban valamelyik számát kezdték játszani, felcsillant a
szeme. Mindent tudott róla, ami tudható volt, minden tiniknek szóló újságból a
róla szóló cikkeket gyűjtötte. Amikor a szobájában voltunk, láttam, hogy a
falakat Michael Jackson poszterek borították. Amikor az énekes az ujjain fehér
szalagokat kezdett viselni a fellépéseken (később olvastam róla, hogy ezt azért
találták ki, hogy sötét háttér előtt jobban lehessen követni a kézmozdulatait),
ő is fehér szigetelőszalagot tekert az ujjai végére állandóan. Le sem tudta
volna tagadni, hogy a rajongója. Az életének abban az időszakában minden
Michael Jacksonról szólt.
„Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten
dicsőségére tegyetek!” Talán felvetődött bennünk is a kérdés: ez hogyan
lehetséges? Hogyan lehet mindig mindent Isten dicsőségére művelni?
Saját erőből és saját elhatározásból biztosan nem fog sikerülni. Ha összegyűjtjük
minden képességünket és megfeszítjük minden erőnket, akkor sem. Csak úgy fogjuk
Istent megdicsőíteni, ha ez természetesen jön, belülről, mert úgy rajongunk
érte, ahogyan ez a lány Michael Jacksonért. Ha azt hallgatjuk, amit Isten
"énekel" - vagyis mond - nekünk, ha akkor is az jut eszünkbe, ha
álmunkból ébresztenek minket; ha felcsillan a szemünk, ha rá gondolunk, ha róla
hallunk, vagy róla beszélünk; ha annyira érdekel Ő minket, hogy örömmel
gyűjtjük össze, ami róla megtudható, megtapasztalható; ha az életünk fala az Ő
posztereivel van tele - vagyis a tetteink is Őt mutatják be; és ha az Ő
jellemét vágyunk visszatükrözni. Ha ezek annyira láthatók rajtunk, hogy le sem
tudnánk tagadni, hogy az Övéi vagyunk.
Minél jobban szeretjük Őt, annál könnyebben jön ez
természetesen.