Hervadhatatlan
2020 az Olimpia éve. Japánban már készülnek a rengeteg látogatóra, miközben a versenyzők minden erejükkel azon vannak, hogy abban a néhány másodpercben, amikor rajtuk a sor, a legjobbat hozzák ki magukból. Azzal a gondolattal kelnek, és fekszenek, hogy azon a sorsdöntő nyári napon a legjobb formájukban kell lenniük. Nincs gyorskaja. Nincs alkohol. Nincs cigaretta. Minden nap edzés, ma kardió, holnap erőnlét. Futás, majd orvosi vizsgálatok. Vigyázni kell a testsúlyra, de minden fontos tápanyagból megfelelő mennyiséget kell bevinni! A folyadék is fontos, hiszen az izmoknak szükségük van a vízre. Minden, de tényleg minden ezen múlik. Mert az aranyéremért mindent meg kell tenni.
Egy költözés alkalmával a kezembe kerültek azok az oklevelek, amiket iskolai tanulmányi versenyeken, mesemondó— és versmondóversenyeken szereztem. Emlékszem, hogy annak idején én is így készültem minden egyes megmérettetésre: kitartóan, és tudva, hogy akkor, abban a néhány percben kell bebizonyítanom, hogy én vagyok a legjobb. És miért? Egy darab papírért, ami két évtizeddel később már csupán kellemes emlék, de más értéket nem hordoz magával. Egy aranyéremért, amire néhány generáció múlva már senki nem fog emlékezni. Mégis, a versenyző az életét teszi fel egy-egy ilyen versenyre…
A keresztény életnek is hasonlónak kellene lenni a versenyzőkéhez: hiszen Pál apostol szépen összegzi, hogy milyen komoly felkészülésre van szükség, hogy a célunkat elérjük. A célunk pedig nem csak egy fémtallér, vagy egy értéktelen papírdarab, hanem ahogy János apostolon keresztül Isten a filadelfiai gyülekezetnek írja, örök hely Isten templomában. (A jelenések könyve 3:12) A legértékesebb jutalom a világon.
Vajon nem érdemes-e erre a jutalomra feltenned az egész életed? És ha érdemes, akkor mi tart vissza, hogy már ma megtedd?
