Valóban erős vagy?

"A nyomorúság idején kiderül, hogy erős-e az, aki annak mondja magát."

Athén és Spárta között 246 kilométer távolság van, melynek minden centiméterét igazán csak azok az ultramarathon futók ismerik, akik végigfutják a távot, a híres Spartathlont. Az 1983 óta tartó versenyen először született kettős magyar győzelem 2019-ben: Maráz Zsuzsi a nők között, Bódis Tamás a férfiak között győzött. Egyetlen maratoni táv lefutása is hatalmas teljesítmény. El lehet képzelni, hogy mekkora teljesítmény ennek csaknem hatszorosát teljesíteni? Mindenki hallott már a holtpontról, amin át kell esnie a futóknak, hogy célba érjenek. Vajon hány holtpont lehet egy ilyen hosszú versenyben? Amikor megkérdezték az ultramaraton futóktól, hogy melyik a verseny legnehezebb szakasza, azt mondták, hogy az utolsó 40-50 kilométer. A verseny elején, mindenki úgy indul el, hogy hiszi, győzni tud! Aztán egyre nehezebbé válik a futás, ahogy fogy a fizikai erő, majd a lelki erő. És utóbbi sokkal nehezebben pótolható. Aki feladja fejben, lehetetlen, hogy befejezze, mégha fizikailag képes is lenne rá.

Az életet nagy lendülettel kezdjük. A napok elején tele vagyunk elhatározással. Aztán elérjük a holtpontot, és eldől, hogy mire vagyunk képesek. Aki átlendül rajta, az fut, halad tovább. Akit legyőz a fájdalom, az sokszor valami szenvedélyben keresi a kiutat. Aki nagyon elfárad, az megtorpan és akár meg is áll véglegesen. A holtpont az igazság pillanat, amely megmutatja, hogy amiben igazán hiszünk, az valóságos-e, és hogy a hitünk mennyire erős. Mert hit nélkül lehetetlen továbbhaladni...

Ha a mai nap találkozol valakivel, akinek elfogyott a lendülete és kezdi elveszíteni a hitét, hogy lehet jobb, hogy lehet könnyebb, hogy lehet eredményesebb, akkor állj mellé, és segítsd át a holtponton.

Ha meg neked fogy az erőd, ha azt érzed, hogy a következő lépés szenvedés, ha úgy érzed, mintha ólmot kellene mozdíts minden mozdulatnál, akkor tudd meg, hogy nem a magad erejéből futsz! Isten veled van: "Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." (Ézsaiás 40:29-31)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia