Isten megszabadít
De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.
Mikeás előre látta az egészet. Ennek a nagy gonoszságnak meglesz a böjtje. Úgy is lett! Asszíria, majd Babilon, évtizedek, sőt, évszázadok egyenesen a süllyesztőbe, nem véletlenül emlegeti fel a letűnt korok szégyenét: ugyanez történt Egyiptomban is, ahonnan Isten vezette ki a népet! Nem emlékeztek? Mégsincs egyetlen hűséges ember sem az egész országban, aki hallgatna Isten szavára! Ennek bizony meglesz még a böjtje!
De aztán történni fog valami. Nem azért, mert megjavulna a helyzet, ó, dehogy! Ha bármi történt abban a néhány száz évben Malakiás és Máté között, azt sokféleképpen aposztrofálhatjuk, de a “javulás” biztosan nincs közte. És mégis, Máté úgy kezdi, ahogy Mikeás 730 évvel korábban megírta (Mikeás próféta könyve 5:1): született valaki egy Betlehem nevű városban. (Máté evangéliuma 2:1) Teljesen jelentéktelen személy, alternatív szülőszobán. Éppen csak Perzsiából érkeztek hozzá mágusok, meg pásztorok, akinek angyal szólt, hogy nézzék meg a világmindenség megmentőjét. Próbálnál meg nem emlékezni ezekre a részletekre ebben a néhány hétben!
Miért? Miért küldte el mégis Isten a Világosságot a sötétségbe? Önmagát az ellenség markaiba? Mikeás számára nem kérdés: Azért, mert Isten ilyen: teremt, újjáteremt, tervez és helyreállít. Örül, ha kegyelmet adhat. (Mikeás próféta könyve 7:18) Ja, és azért, mert megígérte. (Mikeás próféta könyve 7:20)
Valóban nem változott semmi az elmúlt 2500 évben, amit Mikeás leírt, ma is ugyanígy igaz. De senki nem mondta, hogy változni fog! Arról volt szó, hogy Isten változtat rajta. És amíg erre várunk, nem csüggedünk: ha elesünk, újra felkelünk, és a sötétségben Isten a világosságunk! Meglesz még ennek a… mi a böjt ellentéte?
