Nincs meglepetés

„Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.”

Közös nyaralásunkat terveztük, akkor még csak kettesben. Kiválasztottuk a tájegységet, aztán azon belül a települést is, és nekiláttunk szállást keresni. Találtunk egy szép, hangzatos nevű apartman-házat, igényes képek voltak feltöltve róla, meggyőző volt a leírás is, árban nagyjából megegyezett a helyi konkurenciákkal, és volt szabad szoba arra az időre, amikorra a nyaralást terveztük. Végül lefoglaltuk, és már nagyon vártuk azt az egy hetet. 

Nem kellett volna. Ma már inkább megérkezésünk után azonnal nekilátnék egy másik szállást keresni. Borzalmas volt. A mi „apartmanunkba” a nap sosem sütött be, mert a főház mögötti melléképületben lett kialakítva. Erről a részről persze egyetlen kép sem került fel a hirdetésbe. Nyirkos volt, hideg, és a tisztasága sem felelt meg a kívánalmainknak. A vendéglátók nem a kedvességükről voltak híresek. És bár mindent megtettünk, hogy a nyaralás jól sikerüljön, ez a kellemetlenség az egész hetünkre rányomta a bélyegét. 

Krisztus követése pont nem ilyen. Ott borítékolva vannak a kellemetlenségek, szenvedés, megpróbáltatás. Aki ezt választja, tudhatja, hogy nem könnyű séta lesz, verőfényes napsütésben, lágyan lengedező szellővel. Jézus nem kiretusált képekkel adta fel a hirdetést, hogy „Jöjjetek hozzám!”, „Kövessetek engem!”, hanem nyíltan, őszintén elmondta, mi vár azokra, akik Őt választják. 

Csak ahhoz hasonló, amit Ő élt meg itt a Földön. Jézus nem hirdetett zsákbamacskát, sőt, nem hirdetett könnyű, vidám, gondtalan életet. Elmondta, hogyha az Ő útját választod, lesznek olyanok a környezetedben, akiknek ez nagyon nem fog tetszeni. Lesznek olyanok, akik ezért lenéznek, megvetnek, kigúnyolnak majd, sőt, keresztbe is tesznek, ártanak neked. De lesznek olyanok is, akik felnéznek rád, tisztelni fognak a döntésedért, és talán egyszer majd ők is csatlakozni fognak a Megváltóhoz. 

Elmondta, hogy ha Őt választod, a Gonosz mindent meg fog tenni, hogy eltántorítson a döntésedtől, hogy tönkre tegyen, megfosszon mindentől és mindenkitől, amiket, akiket te szeretsz. Minden követ meg fog mozgatni azért, hogy inkább te is vessz vele. Ugyanakkor az egész menny a te oldaladon fog állni, és segíteni fog neked, érted fog harcolni és győzni a Gonosszal szemben. 

Lesznek, akik hátat fordítanak neked, de lesznek olyanok, akikkel majd ezen az úton találkozol, és igaz barátaiddá válnak. Le kell mondanod dolgokról, de te is meglátod majd, hogy van, amiért semmi sem túl drága. Küzdelmeid lesznek, fájdalmaid, kételyeid, harcaid, de sosem leszel ezekben egyedül. Maga a Megváltó kíséri minden léptedet, Szentlelkével vezet, tanácsol, és küzd érted. 

Minden kihívással, veszteséggel, nehézséggel együtt egy csodálatos utazásban lesz részed, mert eddig soha nem látott módon ismerheted meg Istent. Találkozni fogsz Vele igazán, közel jön hozzád, és összekötheted Vele az életedet. Ha igent mondasz Krisztus hívására, ha elfogadod és hiszed, hogy Ő meghalt helyetted, a te bűneidért, akkor örök életed van. Az Atya gyermekévé fogadott, Jézus testvére és barátja lettél, és a helyedet már el is készítette az Ő országában.

Nézd, ma Krisztus hív téged, hogy válassz! Dönts felelősségteljesen, dönts mellette! És meglátod, minden nehézséggel és szenvedéssel együtt egy csodás utazásban lesz majd részed. Mert maga Krisztus kísér el ezen, és a végén megérkezel az Ő országába. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia