Köszönet

"Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni."

Rúth kiszolgáltatott volt. Nőként kellett boldogulnia egy olyan világban, mely teljes egészében a férfiakra épült. 

Rúth rászoruló volt. Özvegyként kellett megélhetést találnia, családi védőháló nélkül.

Rúth idegen volt. Egy teljesen más kultúrából származott, más volt az anyanyelve és más vallásban nevelkedett.

Rúth ellenség volt. A moábiták sokszor kerültek háborúba Júdával, pedig közös ősre vezették vissza a származásukat. A gyanakvás, a gyűlölet és az előítéletek választották el a helybeliektől.

Rúth ember volt. Olyan személy, aki képes volt átlépni saját korlátain, és akinek a hűsége és szeretete legendává vált. Olyan ember volt, aki legyőzte a körülményeket: a kiszolgáltatottságot, a nélkülözést, a xenofóbiát, az ellenségeskedést. Férje halála után zsidó anyósával tart Betlehembe, elhagyva saját országát, és eltartja, gondozza legjobb tudása szerint. Felfigyel erre Boáz, anyósa egyik távoli rokona, és ezt mondja neki: "Elbeszélték nekem részletesen mindazt, amit anyósodért tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni." (2:11-12.) Isten szárnyai alá akarja venni a rászorulót, az idegent, a kiszolgáltatottat. Boáz nem gondolta volna, hogy Isten oltalmazó szárnya ő maga!

Rúth a történetben később e szavakkal fordul hozzá: "Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te." (3:9)

Ahogy megéled a mai napot, a kérdés az: leszel-e Isten oltalmazó szárnya a körülötted élők számára? Találsz munkába menet, vagy odahaza egy kiszolgáltatottat, egy rászorulót, egy idegent egy ellenséget, akire ráterítheted Isten oltalmazó szárnyát, aki megóv téged, és azzal áldott meg, hogy van miből adj, hogy otthon vagy, hogy ismerős és barát vagy!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás