Amikor Jézus megszán
"Amikor Jézus meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket."
Sokan szeretnék, hogy az Úr szíve megessen rajtuk, amikor bajban vannak. A mai történetünk erről is szól.
Jézus bejárta Galileai tenger környékét és pár alkalommal segített másokon. Meggyógyította Péter anyósát, egy bénát, egy leprást. Bár nem ez volt a fő oka szolgálatának és az embereket intette is, hogy ne vigyék hírét a csodáknak, mégis nagyon hamar tömegek gyűltek össze, amerre csak járt. Ő meglátta szenvedésüket és megszánta őket. Ezután gyógyította a szükségben levőket. Jézus tehát megindul az emberek szenvedésén. Őbenne egy olyan Istent ismerhetünk meg, akire mindig számíthatunk.
Az Ő szánalma azonban egészen más, mint a legtöbb emberi sajnálat. Először is, ha mi megsajnálunk valakit, még nem biztos, hogy segítünk is rajta. Az érzés és a cselekedet nálunk már külön vált. Amíg mi hasonló helyzetben körbe nézünk, hogy valakinek most kellene tennie valamit, addigra Urunk már a tettek mezejére lép.
Jézus nyitott szemmel járt közöttünk, megfigyelve, meglátva mi a szükségletünk és úgy segített rajtunk. Mi ha látjuk is a mások szükségét, nem mindig arra válaszolunk. Inkább azt nyújtjuk, ami nekünk kényelmes, egyszerűbb, vagy inkább az érdekünkben áll. Könnyebb segélyezni, mint valódi segítséget adni abban, hogy megoldjuk a gondokat.
De mi is a valódi probléma? Látjuk-e tisztán mások, vagy akár magunk valós szükségleteit? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindig rendelkezünk ezzel a bölcsességgel. Sokszor komoly kutatás, nyitottság, értelem kell mindehhez. Megváltónk azonban pontosan azt nyújtja, ami a valós segítséget adja. Az emberi és az isteni bölcsesség ezen eltérése miatt van az, hogy sokszor elégedetlenek vagyunk. Miközben életünk jelenlegi problémái miatt aggódunk, nem látjuk, hogy Istenünk célja, hogy megmentsen minket az örökkévalóságnak.
Az Ő szánalma azonban egészen más, mint a legtöbb emberi sajnálat. Először is, ha mi megsajnálunk valakit, még nem biztos, hogy segítünk is rajta. Az érzés és a cselekedet nálunk már külön vált. Amíg mi hasonló helyzetben körbe nézünk, hogy valakinek most kellene tennie valamit, addigra Urunk már a tettek mezejére lép.
Jézus nyitott szemmel járt közöttünk, megfigyelve, meglátva mi a szükségletünk és úgy segített rajtunk. Mi ha látjuk is a mások szükségét, nem mindig arra válaszolunk. Inkább azt nyújtjuk, ami nekünk kényelmes, egyszerűbb, vagy inkább az érdekünkben áll. Könnyebb segélyezni, mint valódi segítséget adni abban, hogy megoldjuk a gondokat.
De mi is a valódi probléma? Látjuk-e tisztán mások, vagy akár magunk valós szükségleteit? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindig rendelkezünk ezzel a bölcsességgel. Sokszor komoly kutatás, nyitottság, értelem kell mindehhez. Megváltónk azonban pontosan azt nyújtja, ami a valós segítséget adja. Az emberi és az isteni bölcsesség ezen eltérése miatt van az, hogy sokszor elégedetlenek vagyunk. Miközben életünk jelenlegi problémái miatt aggódunk, nem látjuk, hogy Istenünk célja, hogy megmentsen minket az örökkévalóságnak.
