Az élet kenyere

„Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”

„Ezt még szabad?” Amikor egy gyermek feszegeti a határait és azon tűnődik vajon a szülő, nevelő vagy tanító mikor fog megszólalni és mondja azt, hogy: „na, ezt azért már nem.” Sok, magát kereszténynek valló ember éppen így gondolkozik. Mindig egy kicsit messzebbre mennek az Isten tanácsától egészen addig, amíg visszatekintve egészen eltörpül az. Sok gyerek van az iskolában, akik, hajlamosak semmibe venni a kötelezettségeket és utasításokat ezáltal hűtlenné válnak elkötelezettségük iránt. 

A napokban az ebédemet egy nagyon kedves idős házaspárral költöttem el. A beszélgetés nagyon jó hangulatban telt finom ételek mellett, és az ebéd közben megosztották velem azt az aggodalmukat, amelyek napjainkban a fiatalokat érik. Tökéletesen meg tudom érteni az aggodalmukat, azonban kiterjeszteném a fiatalokon kívül az idősebbekre is, sőt, minden korosztályra. Ha a munkánk, tanulmányaink, életünk során elfelejtenénk azt, hogy Isten kegyelméből jött fel ránk a nap eltávolodunk Istentől. Ennek a kérdésnek nemcsak vallási következményei vannak, hanem a társadalom elidegenedéséhez vezet. Elfelejtünk hálásak lenni, megköszönni dolgokat. Később aztán mindenről csak azt gondoljuk: Nekem ez jár; mert megérdemlem; az én időm mindenkiénél fontosabb; stb…

Én nem szeretnék egy önző világban élni. Olyan világban szeretnék élni, ahol az emberek meglátják egymás szükségleteit és nemcsak a vélt szükségleteket. Olyan világban, ahol a gazdag lehajol a szegényhez, olyan világban ahol a beteg és az egészséges együtt nevetnek, olyan világban, ahol ha beengedek magam elé egy autó sofőrjét a zsúfolt forgalomban, akkor legalább intsen a kezével, hogy: köszi, olyan világban, ahol az emberek egymásra mosolyognak a SPAR-ban, ahol nem irigykedek arra, hogy a szomszéd új autót vett, olyan világban, ahol a bátran beszélhetek a félelmeimmel…

Ha az egész világot nem is tudja megváltoztatni néhány pozitív szemléletű ember, a mikrokörnyezetét igen. A forrása ennek a sok jónak, a tulajdonosa az ideális világnak pedig nem más, mint Jézus, aki magát az élet kenyereként aposztrofálja. Aki pedig eszik ebből a kenyérből, az többé nem éhezik meg.