Aggodalom helyett imádság
Az aggodalom korában élünk. Mindenkinek nehéz a szíve, mert talán sohasem volt annyi bizonytalanság a világunkban, mint most van. Aggódhatunk a világ sorsa felől, mert gazdasági válság jön, egyik a másik után. Mert háború követ háborút és üldözés üldöztetést. Nyakunkon a globális felmelegedés, pusztulnak az állataink, változik a táj és visszafordíthatatlan minden. Aggódhatunk a személyes sorsunk felől is. Ki van ma biztonságban, kinek van ma stabil, jó állása, munkahelye? De a megélhetésen túl más gondok is aggaszthatnak. Például, mi a helyzet a kapcsolatainkkal? Megvannak még a barátaink és jól is vagyunk, mint régen? A párkapcsolatunk fejlődik, kiteljesedik? De aggódhatunk még másokért is. Szeretteinkért, gyermekeinkért, mindenkiért, aki fontos a számunkra. Aggódhatunk, de mire megyünk vele?
Az orvosok szerint mindez rettenetes hatással lehet az egészségünkre. A sok stressz képes felszámolni a teljes immunrendszerünket és nem csak az idegeinket viseli meg. Aztán megbetegszünk, és nem csak lelki értelemben fáj majd a szívünk, hanem fizikai értelemben is.
Pál korában a filippibeli hívők Jézus második eljövetele miatt is aggódtak. No persze, nem azért, hogy megtörténik-e, mert abban biztosak voltak. Inkább önmaguk miatt gyötrődtek, mert mindvégig szerettek volna kitartani a próbákban is. Pál őket vigasztalja, tanácsolja és azt mondja: aggodalmaskodás helyett imádkozzatok! Sokkal több értelme van. Az aggodalmaskodással, ahogy láttuk az előbb, nem megyünk semmire sem, nem oldjuk meg a gondokat. Az imádsággal azonban igen. Az ima Istenhez száll és Ő meghallgat. Honnan tudom? Nem szükséges ezt nekem bizonyítanom, elég, ha csak azokra a "véletlen szerencsés" esetekre gondolunk, amit mindannyian átéltünk már. Amikor már minden veszni látszott, de aztán mégis megváltoztak a dolgok. Ilyenkor sokszor elfelejtjük, hogy a szerencsénkben szerepe volt az imánknak. Akár tudatosan imádkoztunk, akár nem. Néha észre sem vesszük, hogy úgy kiszakad belőlünk egy sóhajtással. Megnyílik a szívünk és elkezdünk beszélni, és csak mondjuk, csak mondjuk, ami a lelkünket nyomja. Ez, pontosan ez a kezdete annak, amiről Pál beszél. "Tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt". Mert amikor azt hiszed, hogy csak magadban beszélsz, valójában Isten az, Aki hallgat téged. Ezért légy bátor! Biztos lehetsz abban, hogy Ő segíteni akar neked. Előtte megnyílhatsz, kitárhatod a szíved, mert nem fogsz csalódni. Ő nem akarja, hogy az aggodalmaskodás foglya maradj, fel akar szabadítani hordozhatatlan terheid alól.
Aztán, amikor megtörténik, hálás leszel. És legközelebb, amikor minderre visszaemlékezel, már ezzel a hálával kezdheted a sóhajtást...
