Az örökösök

 „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezet 15-17. 

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (14. v.) A Lélek által Isten fiai, így az ő örökösei vagyunk, Krisztusnak pedig örököstársai. Istentől való függőségünk szemléltetésére Pál megtartja a szolgaság képét, amely alapvetően határozza meg a kapcsolatot azzal, akinek a birtokában vagyunk. De a függés belső tartalmának megértése útjából csak akkor hárul el minden akadály, ha feltárja előttünk a teljes valóságot: a Lélek nem az Isten jogos haragjától való félelem állapotába akar visszavezetni bennünket, nem rabszolgákká akar tenni, hanem Krisztus fiúságának részeseivé. Ennek módja az, hogy minket, akik nem vagyunk természet szerinti fiak, Isten a Krisztus áldozatáért cserébe örökbe fogad. A Lélek által hatalmaz fel arra, hogy imádságainkban Atyánknak szólítsuk (‟abbá” bizalmas-családi megszólítás), de a Lélek ezen túlmenően prófétai közvetlenségű bizonyságtétellel is tanúskodik. Új „státuszunk” szerint tehát Isten gyermekei vagyunk így Isten teljes gazdagságának birtokosaivá válunk Krisztus által.

Jól tesszük, ha megkérdezzük magunktól: Mennyit érek? Lehet, hogy a szomszéd könnyen tudna rá válaszolni, vagy valamely jóakaró, de kérdezzük Krisztust: Uram mennyit érünk?

A fentiek alapján kapjuk meg a választ: „értékes vagy annyira, hogy a Krisztus kész volt életét adni érted, hogy teljes jogú örököse lehess mindannak a leírhatatlan sok jónak, amit Isten természetszerűleg kívánt megosztani veled.”