Amikor minden elromlik

"Derekam égő fájdalommal van tele, nincs ép hely testemen. Kimerültem, végképp összetörtem, szívem gyötrelmében kiáltozom. Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom."

Zsoltár 38,9-10

Amikor minden elromlik, sötétté válik a világ. Akkor semmi sem jó, se szép. Minden törött, hiányos, értelmetlen. Az érzéseink fájdalmasak, keserűek, negatívak. Az út göröngyös, minden akadályoz, gáncsol és fájdalmat okoz. Az erő elhagy, a test is megtörik, az elme szinte csak pislákol bennünk. Mindezek ellenére, van valami, ami a helyreállítás felé terelhet ilyenkor minket: az egyértelműség.

Ugyanis, egyértelművé válik, hogy segítségre van szükségünk. Az elesetteken látszik ez. Az éhezőn, a szomjazón, a mezítelenen látod a szükséget. A hajléktalanon az otthon hiányát; az árván, elhagyotton a szülői szeretet hiányát; az özvegyen a társtalanság fájdalmát. Egyértelmű, egyértelmű és még mindig egyértelmű. De csak nekünk, külső szemlélőnek. Mert a bajbajutottak tragédiája sokszor az, hogy ők nem látják, és ezért nem is kérnek segítséget. Pedig nagyon kellene. Emberi tragédiák sora mesél erről. Sajnos, hazánkban sok a végső elkeseredésében még az életét is eldobó ember, pedig van kiút.

A "nincs emberem", "nincs semmim és senkim" kiáltás jogos, de mégis csupán féligazság! A valóság az, hogy nem oda, nem Ahhoz fordulunk, Aki igazán segíthetne. Vagy, ha mégis, akkor nem akarjuk meghallani a megoldást, mert csak kínzó érzéseinkre akarjuk az azonnali gyógyírt. Pedig Isten előtt minden kívánságunk nyílt titok. Ő pontosan tudja, mi az, amit szeretnénk. Csak Ő tud még valamit. Azt, hogy amit szeretnénk, amit kívánunk az nem mindig egyezik meg azzal, amire valóban szükségünk van.

A gyászoló szeretné visszakapni elveszített rokonát. De lehet, hogy szükséges volt szembesülnie az élet véges voltával. Szüksége volt rá, mert meg kellett értenie, hogy neki is változnia kell. Oda kell fordulnia a valódi értékek felé. Sokszor mindezekre csak nehéz próbák árán jövünk rá. A fájdalom, a betegség, a szenvedés ilyenkor bölcs tanítómesterré válik Isten eszközeként, hogy megértsük a lényeget.

Dávid sokat hibázott és bűnei következményei beértek az életében. Szenvedett, és ez a szenvedés javára vált. Tanult hibáiból és végül Isten mindennél fontosabbá vált a számára. Mi hogy vagyunk ezzel? Amikor minden elromlik, készek vagyunk, hogy tanuljunk?