Őszinte megtérés
„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám
teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a
ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas
ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is.” (Jóel 2:12-13)
A mai üzenet nem azokhoz
szól, akik Isten nélkül, Istent kerülve/tagadva élnek. Nem azokat hívja
megtérésre, akik nyíltan felvállalják, hogy az értékrendjüket, gondolkodásukat,
erkölcsüket egyáltalán nem a Biblia tanításaihoz igazítják.
Jóel könyvének felhívása
(másodszor ebben a rövid üzenetben) Isten népét hívja megtérésre. Azokat, akik
elvileg hozzá tartoznak, őt képviselik, őt imádják. A valóság azonban
kiábrándító. Az egymást érő és egyre fokozódó csapások a mindent elpusztító
sáskajárás képében bontakoznak ki. Ez itt az isteni ítélet és egyben a megtérésre
hívó kegyelemnek az jele. Jóel próféta idejében minden zöldellő növény
elpusztult és „a mosoly is lehervadt az
emberek arcáról” (Jóel 1:12).
Megszűnt a templomi áldozat, ami az istentisztelet kihalását jelezte.
Mégis, amikor már minden
remény veszni látszik, Isten szól, kérlel, megtérésre hív. Nem a megtérés
drámai megnyilvánulásit kéri (a ruha megszaggatása a gyász, a megtérés, a
bűnbánat jele volt), hanem megtört szívet keresi, ami érti és érzi Isten
végtelen türelmét és szeretetét.
Krisztus ma is megtérésre
hívja azokat, akik azt mondják hozzá tartoznak. Péter apostol Jóelt idézi a
pünkösdi beszédében (ApCsel 2. fejezet). Isten Lelkének különleges erejét
tapasztalták akkor, és erre lehet számítani Jézus második eljövetele előtt is. Isten
használni akar, hogy reményt, vigaszt hirdessünk és megtérésre hívjuk a
világot. Akkor, amikor „a mosoly is
lehervadt az emberek arcáról” felkészült, megtért, odaszánt életű követőket keres Isten. Bűneink felismerése és megbánása, nem szégyen, hanem lehetőség
Istennek, hogy rajtunk keresztül kegyelme megnyilvánuljon.
