Munkára indított vezetők
(Aggeus könyve 1. fejezet 14.
vers)
Isten üzenetét
közvetíteni, prófétának lenni sosem volt könnyű és népszerű feladat. Sőt, ahogy
olvassuk a legtöbb prófétát keményen üldözték, megalázták, és sokan közülük életüket
adva, vérükkel pecsételték meg szolgálatukat.
Ezzel szemben Aggeus
története siker sztorinak számít, hiszen figyelmeztetése és felhívása azonnal elérte
célját, hiszen nemcsak folytatódott az Úr házának félbemaradt építése, hanem
pár hónap alatt minden elkészült.
Mi kellett ehhez?
Először is az
Örökkévaló, aki felébresztette bennük a vágyat, hogy hagyják ott Babilont,
térjenek haza és építsék meg ’régi romokat’, aki kedvessé tette őket a király
előtt és így állami támogatással kezdték el az építkezést. Aki emellett képességet,
tehetséget és erőt adott nekik a munkára.
S bár megtehette
volna, hogy egy új, egy a mennyből alászálló kész Jeruzsálem, - benne a
templom, a lakóházak - várja őket a több ezer kilométeres fárasztó út után. De
Isten nem dolgozott helyettük és nem végzi el ma sem a XXI. századi népének
feladatát.
Ehelyett küldi ma is
szolgáit, a prófétákat, kiken keresztül int, buzdít, késztetést ad, hogy
gondoljuk át életünket, hogy ne engedjük hogy a földi jólét elvonja minden
energiánkat és azt kezdjük el mondogatni, mint a nép Aggeus korában: „Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!” (Agg.1:2)
És ahogy Isten nem fog helyettünk
dolgozni, úgy az emberi eszközöktől se várjuk el, hogy majd ők elvégzik azt,
amit nekünk kéne. Majd ők olvassák és kutatják helyettünk a Bibliát, majd ők
imádkoznak helyettünk is, majd ők beszélgetnek családunkkal, házastársunkkal,
gyermekeinkkel, majd ők keresik fel az evangéliummal barátainkat,
munkatársainkat…
Nem. Az Úr felindítja szívünket,
megad mindenféle eszközt, lehetőséget, hogy közel kerüljünk hozzá, de csodát csak
akkor élhetünk át, ha Zorobábelhez, Josuához és a néphez hasonlóan, bemegyünk
és munkálkodunk ’a mi Istenünk házában’.
