Az élet ura
„Mert
ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete
legyen önmagában.”
János evangéliuma 5:26
Sámuel, a 7 éves
zsidó fiú kisírt szemmel dőlt édesapja ölébe. Egy gyors lefolyású betegség pár
nap alatt vitte el Szimhát, az öccsét, akivel annyi vidám percet töltöttek
együtt. Nátán, az apa, gyöngéden simogatta kisfia fejét. Próbált erősnek
mutatkozni, de olykor az ajkába kellett harapnia, hogy visszafojtsa magába a
sírást. Hosszú percek teltek így el, mire végül Sámuel törte meg a csendet:
– Apa, miért
kellett Szimhának meghalnia? Miért vette el tőlünk a Mindenható?
Az apa szeme
megtelt könnyel, és csak nehézségek árán tudott megszólalni:
– Tudod Sámuel,
réges-régen az Úr azt kérte az első emberpártól, hogy ne egyenek az Éden
közepén lévő fáról, mert különben meg fognak halni. Sajnos Ádám és Éva nem
engedelmeskedtek a Mindenhatónak. Ettek a fáról. – Nátán hosszú szünetet
tartott, hogy erőt gyűjtsön mondandója folytatásához: – Isten nélkül nincsen
élet, így azóta a halál uralkodik az emberek között. Senki sem mondhatja meg,
hogy mikor kire fog lesújtani. Ma hajnalban Szimháért jött el.
Hosszú csend
következett. Sámuel többször is hallotta már Ádám és Éva történetét. Az apja
is, meg a falu rabbija is többször mesélte már, de eddig soha sem gondolt bele,
hogy annak a réges-régi engedetlenségnek ilyen szomorú következménye lehet. Ahogy
apja ölében ezt végiggondolta, hirtelen fájdalmas kérdés fogalmazódott meg
benne:
– És apa, akkor te
is meg fogsz egyszer halni?
– Igen – válaszolta
Nátán lesütött szemmel.
– És anya is?
– Igen – mormolta Nátán,
de ezt már alig lehetett hallani.
Sámuel fölült, és
szemmel látható volt, hogy újból a sírás környékezi:
– De apa, nekem
Szimhán kívül ti vagytok az egyedüli barátaim! Nem akarlak elveszteni benneteket
is!
Nátán arcán egy
halvány mosoly jelent meg, és míg átölelte a fiát, így válaszolt:
– Nem fiam, nem így
van ez. Tudod, pár hónapja hallottam Jézust. Ő más, mint mi. Mi meghalunk, mert
nincs életünk önmagunkban, de Jézus a Messiás. Neki éppen olyan önálló élete
van, mint az Atyának (5:26). Ő az, aki életet tud adni nekünk, mert azt mondta,
hogy ha hiszünk abban, aki elküldte őt, akkor örök életünk van, sőt átmentünk a
halálból az életbe (5:24).
– Nem igazán értem
– vetette közbe csodálkozva Sámuel.
– Ez azt jelenti –
folytatta Nátán, egyre szélesebb mosollyal az arcán – hogy Jézus megszabadít
minket az ősi átoktól. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan, de el fogja számunkra
hozni azt az új világot, amiben nem lesz többé halál.
– És Szimha? –
kérdezte a fiú fölcsillanó szemekkel.
– Igen, akkor majd
Szimhát is föltámasztja, és ismét együtt lehet a család. Azért jött Jézus, hogy
ezt véghezvigye.
– Apa, akkor én is
követni akarom őt! – pattant föl Sámuel. – Szaladok is, hogy elmondjam anyának.
Nátán hosszan meredt
a fia után, pedig hamar eltűnt a kerítés mögött. Majd szeméről a könnyet
letörölve csak ennyit mondott az ég felé fordulva:
– Köszönöm Atyám, hogy
elküldted Jézust, a Megváltónkat!
