Napról napra ügyesebb

Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”
Máté evangéliuma 5:48

Mit jelent a tökéletesség?


Amint ezen az igén gondolkodtam, eszembe jutott egy két gyerekes családban történt eset. Nagymama jött látogatóba. Az egyik kislány, aki 6 év körüli lehetet, „ügyeskedni” próbált, talán épp azért, hogy a nagymamának kedvében járjon. Tejet szeretett volna önteni a pohárba, de nem sikerült, s a tejesdoboz tartalma a földön landolt. A nagymama látva a történteket ezt mondta: „Anyukád biztosan meg fog szídni ezért.” Erre a kislány így felelt: „Engem anya, ezért? Nem, ezért biztosan nem fog megszídni.”

A kislány nem tiszteletlenségből felelt így, hanem azért, mert tudta, az ő édesanyja nem szídja meg esetleges ügyetlenségéért, nem fog rászólni és azt mondani mérgesen: „Te tökéletlen (hogy az igénkben szereplő szót használjuk)!, hanem segít neki eltakarítani a kiöntött tejet és arra biztatja, hogy máskor jobban figyeljen.
Azok, akik lába mellett kis csemeték mozognak, tudják, nem ritka az, hogy valami kiömöljön a földre. Szinte mindennapos jelenség, és be kell vallanunk, nem mindig reagálunk úgy rá, mint a példában szereplő édesanya. Vajon Jézus hogy érezhet velünk kapcsolatban, amikor „kiöntünk valamit”, amikor újból és újból ügyetlen a kezünk és rosszul sül el a dolog?

Jézus türelmes. Nem rohan le, nem szégyenít meg, hanem arra bíztat, hogy próbálkozzunk újra, legközelebb jobban fog sikerülni. Ahogy újra és újra megpróbáljuk, lelkileg ügyesebbek, tökéletesebbek leszünk.

A kisgyermekeknek sem megy egyik napról a másikra a tanulás. Hosszú folyamat, míg annyira ügyes lesz a kezük, hogy a tejet úgy tudják majd a pohárba tölteni, hogy egy csepp se folyjon máshova.

A mi mennyei Atyánk a legtürelmesebb szülő a világegyetemben. Gyengéden fordul hozzánk, mert tudja, hogy így képesek vagyunk fejlődni, növekedni, tökéletesedni.


Kövessük ma is példáját!És ne keseredjünk el, ha nem fog minden tökéletesen sikerülni! Ha kitartóan próbáljuk, napról napra ügyesebbek leszünk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás