Új föld

Többgenerációs kertészdinasztia tagja vagyok. Apai nagyapám, édesapám, nagybátyám, sőt még a kislányunk is kapcsolatban volt a mezővel, kerttel, virágokkal, gyümölcsfákkal. Tudom miről beszélek, amikor azt mondom, nincs annál szebb látvány, mint amikor tavasszal elültetjük a magot, és pár hét múlva kifejlődik, egyre dúsabb, terebélyesebb lesz, és gyümölcsöt hoz. A gyümölcsfákra többet kell várni, hogy beérjenek, de csodás érzés az első körtét, ropogós cseresznyét vagy piros-csíkos sárgabarackot leszakítani. Most, hogy így leírom is összefut a nyál a számban, ha csak rá gondolok. Azonban ez a mai Ige ennél sokkal fantasztikusabb.
Ézsaiás 65:22-23

Az én fáimat széttörheti egy villámcsapás vagy vihar, gyönyörű epreimet megehetik előlem a meztelen csigák és férges lehet a leginkább féltve őrzött terményem is. Isten országában erről nem hallunk majd. Először is, örömmel végezzük munkánkat. Talán dalolva, fütyörészve és jókedvűen. Másodszor, nem fáradunk el. Ismeretlen lesz ez a mondat: „Jaj, de fáj a derekam!” Aztán nem lesz a Mennyben pusztító féreg, meztelen csiga és egyéb kártevő. Negyedszer, olyan zamatos lesz ott minden, hogy még álmodni sem tudnánk különbet. Lopók sem jönnek helyettünk betakarítani a termést. És végül, mindent, ami a Mennyben történik, élvezni fogunk! Örülünk Isten és Jézus Krisztus jelenlétének, a szent angyalok társaságának, Bibliából ismert barátainknak, akiket személyesen is megismerhetünk. Örülni fogunk új adottságainknak, hogy milyen szépen énekelünk, zenélünk, és ki tudja mi-mindent fogunk tudni tenni, amiről ma még fogalmunk sincs.
Tudod, nincs már messze az az idő, hogy mindez valóra váljon. Közelebb van, mint hinnéd. Ha csak a szomszéd országba mész mondjuk síelni, mennyi, de mennyi előkészületet teszel, mielőtt elindulnál! Mennyivel inkább kéne gondolatban, szavaidban, imáidban foglalkoznod azzal a csodaszép hellyel, amit Jézus készített számodra, és szeretné átadni neked örök otthonodat.  Én rengeteget álmodom erről a helyről. Hívlak, csatlakozz hozzám! Álmodjunk, készüljünk együtt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia