Légy bátor és higgy!

„Amikor Jézus továbbment onnan, követte őt két vak, akik ezt kiáltozták: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus pedig megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram! Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint!”
Máté evangéliuma‬ ‭9‬:‭27-29‬


Hit. Néha olyan légiesen könnyűnek és megfoghatatlannak tűnik. Néha pedig véresen komoly és súlyos, életbevágó kérdés. Kiben hiszel? Miért hiszel? Meddig hiszel? Hol ér véget a hited, hol van az a pont, amikor már feladod, eldobod magadtól, és lesz, ahogyan lennie kell? Hol vannak a korlátok? Mi fér bele a bizalmadba, mire mondod azt, hogy ez már neked is sok, ezt már te sem tudod elfogadni? Meddig ér hited takarója? Egyáltalán mi is a hit?


Úgy gondolom, hogy az igazi hit bátorság. Hinni, amikor sokak szerint nincs értelme, amikor minden ez ellen beszél, amikor kilátástalan a helyzet és egyszerűbb lenne feladni. Sokféle élethelyzet teszi mérlegre a hitet, sokféleképpen mutatkozhat meg, milyen is az ember bizalma. „Sokféleképpen lehetünk bátrak ebben a világban. Néha a bátorság azt jelenti, feláldozod az életedet valami nagyobbért, mint önmagad, vagy valaki másért. Néha azt jelenti, hogy feladsz mindent, amit valaha ismertél, vagy mindenkit, akit valaha szerettél valami jobbért.  De néha nem.  Néha nem több, mint fogaidat összeszorítva tűrni a fájdalmat, és végezni a mindennapi munkát: a lassú sétát egy jobb élet felé.” (Veronica Roth: Allegiant)


Mert van, hogy hiszel, és Isten kettéválasztja a Vörös-tengert. Hiszel, és a sánta maratoni távot fut le szemeid láttára. Hiszel, és egy csapásra megoldódik minden. De van, hogy nem ez történik. Hiszel, kapaszkodsz Istenbe, mégis egyre rosszabb eredményeket kapsz az orvostól, a daganat nem tűnik el, a műtét után is kiújul, és már csak egyetlen út áll előtted. Hiszel, és nem száll le tűz az égből, a csipkebokorból nem szól a mennyei hang, és az ellenséges csapatok ostroma egyre ádázabb.


Hit kell ahhoz, hogy hegyek mozduljanak meg, és hit kell ahhoz, hogy elfogadd a térkép változatlanságát. Hit kell a hatalmas csodák megélésekor, és hit kell a mindennapok lassú táncához, amikor csak egyik lépést tudod megtenni centiről centire a másik után.

De egy valami biztos, történjenek bárhogy is az események: Isten jelenléte. Isten melletted van, amikor meghasad a föld, amikor tűz száll le a mennyből, amikor a hatalmas csodák történnek. De ne feledd, Isten ott van melletted a hétköznapok vontatott vergődésében, és azt hiszem, ez még hatalmasabb, még jelentőségteljesebb. Ott van, amikor a válasz nem úgy jön, ahogy szeretnéd. Ott van melletted a tomboló viharban, a szűnni nem akaró betegségekben, a veszteségek feldolgozásában.

Hát higgy, és kapaszkodj az Ő állandóságába! Ragadd meg a kezét, forduljon bárhogy is életed kockája, és tanuld meg egymás után ledönteni hited korlátait! Ő nem hagy el, nem hagy magadra. Végigmegy veled a számodra kijelölt úton, és vezet a mindennapok labirintusában. Ezért merj bátor lenni! Merj hinni Benne!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás