Dönts ma jól!

„Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt.”
János első levele 3:5-6

Mondd, mi is a bűn, és miért ez a sok szenvedés a világban? Miért történik az, ami történt, és miért nem az ellenkezője? Miért ölünk és miért nem fogunk össze? Miért gyűlölünk és miért nem szeretünk inkább? Miért látjuk meg a rosszat hamarabb a másikban, és miért nem figyeljük a jó tulajdonságokat? Miért harcolunk ahelyett, hogy békét teremtenénk? Miért lopunk egymástól időt, szeretetet, törődést, kézzel fogható dolgokat ahelyett, hogy mi adnánk mindezt neki? 

Az elmúlt hetek, hónapok eseményei elgondolkodtattak azon, miért is néz ki így a világunk, ahogy kinéz, hogyan jutottunk ilyen mélyre, és miért nem tudunk magunktól kimászni a gödörből? Miért nincsen meg a münchauseni képességünk, hogy hajunknál fogva még azt a lovat is kihúzzuk velünk együtt a sárból, amin éppen ülünk? 

Isten ma reggel választ akar neked adni, ha képes vagy befogadni. Mindez azért van, azért történik, mert elszakadtunk Tőle, és egy teljesen más úton kezdtünk el járni, mint amelyet Ő szánt nekünk. 
Nem tudom, milyen kapcsolatban állsz Vele, mit gondolsz, mit hiszel róla, de azt tudom, hogy én megtapasztaltam az Ő szeretetét. Megtapasztaltam, hogy Ő mellettem van akkor is, amikor mindenki más a vesztemet akarja. Megtapasztaltam, hogy Ő nem adja fel, nem mond le rólam, és a végsőkig elmegy értem. Megtapasztaltam, hogy Ő szeret. Ő maga a szeretet, és nem akarja a pusztulásunkat. Ő mindent megtesz menekülésünk, megváltásunk érdekében, csak mi túl sokszor képzeljük magunkat bölcsebbeknek az Örökkévalónál, és inkább megyünk a saját fejünk után. 

Ha ott az Édenben jól döntöttünk volna. Ha azóta minden nap jól döntöttünk volna, akkor nem így alakult volna világunk sorsa, ahogy láthatjuk és tapasztalhatjuk. Ha minden nap Őt választottuk volna, a szeretetet, az igazi, önzetlen szeretetet, akkor eszünk ágában se lenne bántani egymást, háborúkat folytatni gyermeteg célokért, megfosztani a másikat attól, amit nem áll hatalmunkban visszaadni. Ha Őt választottuk volna. De nem tettük. Te sem és én sem. Ádámmal és Évával együtt a mi fogunk alatt is ropogott a tiltott gyümölcs. Mi is inkább lázadtunk. 

Ám Isten ma azt is üzeni, hogy van még lehetőség az újrakezdésre! Van értelme ma meghozni a döntést az Ő oldalán! Van értelme Őt választani és kitartani mellette bármi áron. Van értelme nemet mondani a bűnre és tenni a jót, tenni azt, amit Ő tett értünk. 

Ma ebben a zűrzavaros világban választhatod, hogy siránkozol a borzalmak felett, de kicsiben vagy kicsit nagyobban te is ugyanezeket teszed a saját környezetedben. Lehet, hogy nem fogsz fegyvert arra, akinek más a világnézete, mint a tiéd, de lenézed, megveted, bolondnak tartod, és így is kezeled őt. Lehet, hogy nem törsz be egy ékszerüzletbe azért, hogy kirabold a tartalmát, de meglopod a családodat, barátaidat azzal, hogy nem adsz nekik elég szeretetet, elég időt, elég figyelmet, elég törődést. Lehet, hogy nem indítasz háborút egyik-másik országgal szemben, de évek óta mogorván nézel a szomszédra, és keresed az alkalmat, hogyan törhetsz borsot az orra alá. 

De választhatsz egy másik utat: lehetsz fény ebben a sötétszürke kavalkádban, ebben az őrült forgatagban, ahol senki sem tud tájékozódni. Dönthetsz Isten mellett, és élheted a Jó életét, az Ő életét. Segítő kezet nyújthatsz a bajbajutottnak, tartozzon bármilyen csoporthoz is. Emberként kezelheted azt, akit a környezeted vagy a társadalom lenéz, és kiállhatsz mellette. Szerethetsz, áldozhatsz másokra idődből, energiádból, amennyire lehet, önzetlenül. Keresheted a béke útját, bocsánatot kérhetsz és adhatsz, még mielőtt a másik lépne feléd. 

A döntés ma a te kezedben van, mert vannak dolgok, melyeken igenis tudsz változtatni. Isten bízott rád embereket, akiknek az életére hatással vagy, ezért sose gondold, hogy neked semmi felelősséged sincs a világ sorsának alakulásában. Hát válaszd az Ő oldalát! Válaszd a jót akkor is, ha egyáltalán nem lesz könnyű az út! Válaszd a bűn helyett Istent, és hidd el, lehet változni. Ma még van lehetőség! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet