Szabadon választhatsz



„Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel. Hányjátok el az Isteneket, akiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvízen, és Egyiptomban, és szolgáljatok az Úrnak. Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok. Akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emóreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok. Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk”
Józsué 24: 14-15.
Három gondolat jutott eszembe a fenti igével kapcsolatban ma reggel.
1.)    Abszolút szabad akarat nincs. Vagy szabad akaratból szolgálom az egyik hatalmat, vagy szabad akaratból szolgálom a másikat, de valakinek vagy valaminek mindenképpen a szolgája leszek.
2.)    A befolyásnak nagy hatalma van. Itt Józsué több ezer ember előtt mondta el hitvallását.
3.)    Ha mindenki úszik is az árral, merthogy arra könnyebb, én akkor is a nehezebbet választom, ha meggyőződésem szerint ez az Isten akarata.
Lehet, hogy kihívásokkal kell szembenézned a mai napon. Lehet, hogy zavar, hogy mindenki úgy csinálja, és belülről érzed, tenned kéne valamit, mert tudod, hogy az úgy nem helyes. Lehet, hogy évszázados tradíció van mögötte, és te épp most fedezted fel, hogy a Biblia szerint nem ez az isteni út.
Merj változtatni. Ha kell, merj egyedül is elindulni. Számtalanszor megtapasztaltam életem során az „én is pont ezt akartam tenni, én is éppen erre gondoltam, csak nem mertem kimondani” – érzést. Amikor elmondtam meggyőződésemet, a fenti mondatot hallottam.
Ha tovább olvasod a fenti igeszakaszt, láthatod, Józsué sem maradt egyedül meggyőződésével. A nép – valószínű, hogy azért nem mindenki – felkiáltott: Az Úr az Isten! Mi is Őt akarjuk követni.
Higgy! Merj elindulni! Merd vállalni meggyőződésedet! Kérd ma Istent, segítsen abban, hogy családoddal együtt a keskeny úton haladj még akkor is, ha a többség a széles utat választja.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás