Angyal keze vigyáz rád

2013 márciusában egy nénikét temettünk el Szombathelyen. Több mint 200 km oda is és vissza is kocsival. Már odafele is másfélszer addig tartott az út, mivel igen erős viharban, hóesésben mentünk. Aztán visszafelé megállt a közlekedés. Hatalmas hófúvások, keresztben állt kocsik, buszok. Az M1-est teljesen lezárták, így hát kisebb utakon próbáltunk hazajutni. Celldömölkhöz közeledtünk a jégpálya-szerű úton. Tudtam, hogy a város bejáratánál egy derékszögű kanyar van. Így a legoptimálisabb sebességet választva araszoltunk a kanyar felé. Azonban az út ívében a sima jégen kormányozhatatlanná vált autónk. Elkezdett átcsúszni a szembe-sávba, ahol három kocsi egymásután szép sorban közeledett a kanyar felé. Már láttam, sőt belső fülemmel hallottam a csattanást. Egy pillanatra becsuktam a szemem, hogy legalább ne lássam, ami most történni fog, összeütközünk. Egy sóhaj szállt fel szívemből: Istenem, segíts! Nem tudom mi történt. De a csattanás elmaradt. Egy pillanatra megállt a forgalom, aztán mindenki elindult a maga útján. Hiszem, hogy angyal keze tartotta a kocsikat.
Férjem 9 éves legényke volt. Elhatározta, felugrik hátulról egy lejtőn lefelé haladó lovas kocsira. Azonban elvétette az ugrást, beakadt a lába, és se föl, se le nem tudott mozdulni. Kétségbeesetten lebegett ’ég és föld között’ míg egy „angyal” meg nem állította a száguldó szekeret.
Péntek este épp befejeztük családommal a szombatkezdő áhítatot és vacsorához ültünk. Bal szemem sarkából azt látom, hogy a konyhaszekrényünk háromajtós felső része szép lassan elhagyja a falat, előrebukik és teljes tartalmával a konyha közepén landol. (Benne esküvőnkre kapott porcelán étkészleteinkkel). Angyalkéz tolta el gyermekeinket a baleset helyszínéről.
És ha úgy igazán megnyílhatna szemed, és láthatnád, hányszor óvott meg, hárított el bajt, szabadított meg őrző angyalod, elcsodálkoznál. Mi csak a ’nagyobb’ dolgokra emlékszünk. Azonban számtalan apró dologban is megtapasztalhatjuk, hogy angyal keze vigyáz ránk!
„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett és megszabadítja őket!”  
Zsoltárok könyve 34:8.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet