Advent
„Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.”
János első levele 4:6
Te is elhitted a legnagyobb hazugságot, hogy Ő nem szeret, nem törődik veled, csak magára gondol. Elhitted, és a fogad alatt már roppant is a gyümölcs húsa, mely szádban először édes volt, különös szabadság illata lengett körül, de a másodperc töredéke alatt minden megváltozott. Az édes nektár a rothadt alma ízének hatott már, orrodban pedig a szabadság helyett egy penészes, dohos várbörtön szaga éledt fel. Így csatlakoztál te is a lázadókhoz.
Idő kellett, hogy lehulljon szemed elől a lepel, és rájöjj, téged könyörtelenül becsaptak, kijátszottak. A „te lehetsz a saját magad istene” helyébe súlyos bilincsek kerültek, és szolgálnod kellett a csábítót. Már tudod te is, hazugság, hogy nem halsz majd meg a végén, és minden pillanat egyre közelebb hozza számodra az elmúlás szelét.
Te pedig bilincsekkel a kezeden, szolgaságba sújtottan is csak átkokat szórtál az ég felé, hogy mindezt Ő, aki tudta, látta előre, miért engedte meg. De a döntés a tiéd volt. Tagadtad Őt és harcoltál ellene, míg egy napon megláttad szenvedni a penészes, dohos várbörtön legbelső cellájában, amint érted imádkozott.
És egyszerre világossá vált minden. Betlehem, Galilea és Jeruzsálem történetei, melyeken keresztül Isten kiált feléd a legkedvesebb hangon: Szeretlek! A jászol, a hajó, a kert, Pilátus palotája és a koponya formájú hegy mind hirdeti neked: ilyen az Isten!
Ahogy szemlélted a szenvedő, kereszthalálra várt arcot, kezeiden a bilincsek egyre engedtek szorításukból, míg végül csörömpölve zuhantak le a nedves földre. A börtönajtók nyikorogva tárultak ki előtted szélesre, az őrök feltartott kézzel álltak el utadból, és szemedet dörzsölve léptél ki végre a fényre. A penész helyett az élet illatát érezted orrodban, a rothadt gyümölcs húsa helyett szádat a friss kenyér és szőlő leve töltötte el, mert végre megláthattad az Isten igazi arcát.
