Ne ítélkezzünk!

„Te pedig miért ítéled el a testvéredet?
Vagy miért nézed le a testvéredet?
Hiszen mindnyájan odaállunk majd Isten ítélőszéke elé.”

(Rómabeliekhez írott levél 14:10)

„Van én bennem három erény: okos vagyok, szép és szerény” – hangzik a magabiztos, gőgös, dölyfös, önmagával betelt ember „ars poeticája”. Az öntelt ember énje olyan nagy, hogy mást képtelen látni, mindenhol és mindenben csak önmagát látja. Mások csupán arra jók számára, hogy a fejükön taposva még nagyobbra törjön. Az ilyen ember másokat lenéz, kritizál, megvet, letapos.

Isten igéje arra tanít, hogy ez a magatartás, ez a lelkület nem jó. Ítélkezni, ítéletet mondani csak Neki van joga, Aki teremtett bennünket és életével fizetett megváltásunkért. Az ember csak szubjektív módon lát és ennek alapján szubjektív ítéletet tud alkotni. Egyedül Isten az, aki objektív (igaz) módon lát és ítél: „Az Úr ítéli meg a népeket. Ítélj meg engem, Uram, igazságom és ártatlanságom szerint! … Te, aki a szíveket és veséket vizsgálod, igazságos Isten! … Isten igaz bíró” (Zsoltár 7:9-10,12).

Sokszor félreértjük, vagy csak egyszerűen helytelenül ítéljük meg mások tetteit, szavait, viselkedését. A tettek azonban nem egyenlők magával az emberrel. A cselekedetek csupán a jéghegy csúcsa, az, ami látható része egy ember személyiségének, azonban a felszín alatt sokkal több húzódik meg. Nem láthatjuk mások indítékait, gondolatait, amelyek a már látható tettekhez vezettek. Bizonyára, ha elég közel kerülnénk egymáshoz, s jobban belelátnánk embertársunk szívébe, gondolataiba, lelkébe, egészen más véleményt alkotnánk róla, mint amilyet csupán a cselekedetei alapján alkotunk róla. Isten bele lát a szívünkbe, s tudja, ismeri indítékainkat, nem csupán a külső alapján alkot véleményt: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sámuel 16:7, lásd még: Zsidók 4:12).

Nem vagyunk egymás bírái, hanem testvérei (Máté 23:8). „Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. Aki megszólja atyjafiát, és aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?” (Jak 4:11-12). Amíg egy ujjal másra mutatunk, addig három ujjal önmagunkra! Nem az a feladatunk, hogy bírálgassuk, ítélgessük a másikat. Isten arra hívott el bennünket, hogy építsük egymást, segítsük a hitben való növekedésben: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.” (Kolossé 3:16).

Legyen ez az ars poeticánk „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Filippi 2:3).