Jézus örök igéi
„Az ég és a föld elmúlik, de az én
beszédeim soha el nem múlnak.”
Márk evangéliuma 13:31
A sok üres fecsegés a meggondolatlan szó közepette
igazán vágyunk a tartalmas, értelmes szavakra. Van, amire hosszú időn át
emlékezni fogunk, mert mélyen megérintett bennünket. Más szavakat már akkor
elfelejtettük, mikor kimondták őket.
Isten szava teljesen más. Teremtő erő, hatalom, Lélek
van benne, melyet mindig érdemes figyelni. Jézus a világunk végéről beszél,
miközben kimondja, hogy ha az ég és föld el is múlik, az Ő szavai akkor is
örökre megmaradnak. Itt nem a tekercsek, másolatok megőrzéséről van szó, hanem
a bennünk élő isteni szóról, mely életeket változtat meg, sőt új életet teremt.
Ma, akinek van némi felesleges pénze gondolkodhat hová
érdemes azt fektetni, de végső soron sehol nincs igazi biztonságban. Rendkívüli
helyzetek, politikai változások, háborúk bármikor jöhetnek, és ami eddig biztosnak
tűnt, egyszer csak elillan.
Néhány évvel ezelőtt egy angliai idős hölgy egy
bevásárlószatyorba gyűjtögette megtakarított pénzét (közel 4 millió forintnak
megfelelő összeget). Egy alkalommal véletlenül a szemétbe dobta a szatyrot a
benne lévő pénzzel együtt, ami aztán soha nem került elő.
Sokan járnak így. Egész életüket felteszik mulandó
dolgokra, melyek végül mennek a pusztulásba.
Mibe fektetsz ma? Isten örök szavába, vagy mulandó „kincsekbe”?