A mi országunk
„Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a
megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket,
hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint,
mely által maga alá is vethet mindeneket.”
Fil 3,20-21
A mi országunk kis ország. Hozzá
hasonlítva vannak sokkal, de sokkal nagyobbak. Akár akkorák is, hogy a mi egész
országunk minden lakosa elférne egy másik ország egyetlen városában. Mégis
szeretjük, mert ez a miénk. Kicsi, de otthonos; ismerjük minden szegét-zugát.
Ha mind együtt laknánk, nagyon jó lenne, mert idővel minden arcot, minden
nevetést ismernénk. Tudnánk, hogy a piros kerítéses ház után a kék kerítéses
következik, ahol a kedves bácsi lakik.
A mi országunk anya ország. Aki
otthon született, az soha nem felejti el, mert az az otthona; mint ahogyan az
ember nem felejti el az édesanyját sem, meg a szülői házat sem, ahol felnőtt.
Emlékszünk rá, mert ott tanultunk meg járni, ott tanultuk meg érteni a szavakat
és az embereket. Mivel a mi országunk anya-ország,
ezért gondoskodó is. Emlékszünk arra, hogy volt hol laknunk, volt miből és volt
hol élnünk. Ha betegek lettünk, volt kihez mennünk, hogy meggyógyítsanak.
A legszomorúbb azonban az, hogy
mindez múlékony, eltűnik az időben. Ahogyan megváltozik a hely, ahol születtél,
ahogyan mások lesznek az emberek, mert megöregszenek és meghalnak, idővel
minden megváltozik. Sajnos az is előfordul, hogy az országunk már nem
gondoskodik rólunk, sőt az is, hogy az emberek sem barátságosak többé, hanem
ellenségesek és elveszti a jelentését az a szó is, hogy otthon. Mert minden,
ami hozzá kötődött, már nem az, ami volt. Ilyenkor válik az ember
otthontalanná, gyökértelenné, ami éppen olyan, mint amikor megárvul valaki,
mert elveszítette a szüleit.
Amikor az első keresztények
lecserélték az állampolgárságukat, a földit a mennyeivel, nem azért tették,
mert már nem szerették a saját országukat. Szerették azt ugyanúgy, mint addig,
sőt még jobban is, de megértették, hogy minden megváltozik, minden más lesz,
mert minden mulandó, mint ő maguk is. Ezért keresték azt, ami soha nem
változik, ami mindig örök. Isten országa ilyen, örök.
Isten országa örök, mert Isten
sem változik sohasem: Ő most is az, Aki volt és az is lesz a jövőben is. Aki
annyira szeretett minket, hogy Fia életét is kész volt odaadni értünk.
Isten országa egy nagy ország,
mert mindenki elfér benne, aki elfogadja az oda szóló meghívást, származzon
bármilyen nemzetségből, tartozzon bármilyen nációhoz. Ott otthon lehetünk
valamennyien.
Isten országa is egy kis ország a
világegyetemhez képest, amit Isten teremtett; az el nem bukott világokhoz
képest, a milliárd és milliárd galaxishoz képest, ami végtelen. Milyen
csodálatos, hogy a megváltottak idővel úgy ismerik majd egymást, mint ahogy most
ismerjük egymást egy kisvárosban, és úgy is élhetünk ott. Élvezzük annak minden
melegségét, barátságosságát. Ugyanakkor az időnk végtelensége miatt, majd
megismerhetjük az egész világmindenséget, mint ahogy most is vannak emberek,
akik elég kiváltságosak ahhoz, hogy bejárják az egész földet. Csak akkor majd
mi leszünk a kiváltságosok!
Isten országa is anya ország,
mert mindenkiről gondoskodik, aki oda tartozik. Azzal a különbséggel, hogy ez a
gondoskodás soha nem szűnik meg, legfeljebb háttérben marad, mint a jó
édesanyák gondoskodása, akik annak ellenére is, hogy a gyermekeik felnőnek és
önállóak lesznek, mindig ott lesznek, ha szükség van rájuk.
Isten országa a kölcsönösségen
alapul. Abban az országban Isten ránk vár és mi is Őrá várunk. Mint amikor egy
nagyon-nagyon hosszú utazás végéhez közeledve, már majdnem kiugrassz a
bőrödből, hogy mikor lesz már vége. Mert szép, szép, de a lényeg a végén van!
Isten országa rád is vár! Tudod?
