Riadtam ébredtem fel egy régi decemberi pénteken. Valahogy azon a bizonyos héten semmi sem akart meg egykönnyen… Kifáradt testem mozdulatlanul feküdt, meg se rezdült a telefon ébresztőjére. Nem kell, hogy részletezzem, lekéstem az összes reggeli buszjáratot, ami Debrecenbe vitt volna engem.
A kétségbeesés és a csalódottság erőt vett rajtam, hiszen hogyan ér fel az ember Pestre, ha még Debrecenig sem tud eljutni. Pár órás várakozás után végre útnak indultam. Egyik pofon után a másik, Debrecenben előbb szállok le a buszról, mint kellene, a szemerkélő eső, és a hideg szél arcomba fúj, miközben végre elérem a vonatállomást. Amikor tudatosul bennem, hogy képtelenség elérnem a koncert kezdetéig, zokogásban törők ki a pályaudvar kellős közepén… Zúgolódom, mert semmi nem történik a tervek szerint, amire várok. Kesergek, mert ott akarok lenni azon a rég várt koncerten! Ott akarok lenni, mert fontos, mert ez az amire várok már egy hónapja…
Isten hívom segítségül és megcsörren a telefon. Végül mégis csak van egy megoldás, és minden verzió közül a legkiválóbb. Kocsival, egyenes a célig. A könny leszárad az arcomról, és kicsit szégyenkezek is. Toporzékoló gyerekként hisztiztem, miközben Isten rólam is gondoskodott, úgy, ahogy azt Ő előre eltervezte. A nagy Isten a kisemberek Istene, akik között legkisebb vagyok én. Kicsi, és vak, aki nem látja az a Valakit, aki nemcsak a világ, hanem a MÁV sztrájk felügyelője is!
Rá kellett jönnöm, arra, hogy nem a rendezvényektől és koncertektől kell várnom a szolgálattal járó boldogságot, hanem Istentől, aki tudja, mit miért csinál. És ha nem csinál, azt még inkább Ő tudja a legjobban, hogy miért nem. Mennyivel másabb lett volna, ha rá bízom arra a Valakire az irányítást, aki sohasem sztrájkol, s soha nem megy szabadságra. Isten, Aki önzetlenül szolgálja az embert télvíz, nyári hőség vagy akár sztrájk idején is. Ő az én Istenem, ezért mindig adnom kell neki egy esélyt akkor is, ha magamnak nem adnék.
Nem is értem, de a Fennvaló általában más utakon, módokon, és eszközökkel dolgozik, vagyis kalandos utakon vezet engem az Ő nevéért. Szememet felnyitja, a 4es főutón vezet engem az Ő nevéért. Még ha az autópálya sávjain utazok is, nem félek a dugótól, mert Te itt vagy, a te útjelző táblád és GPS-ed, azok irányítanak engem. Kocsit küldesz elém; elárasztod légterem meleggel, csordultig van kegyelemmel a lelkem. Bizonyára figyelmed és szereteted vezetnek engem életem minden utazásán, s az Úrral koncertezek mindig! Mert ez a történet a sok közül megtanít arra, mit jelent ma teljes békét kapni Istentől!
