Egymást erősítve
„Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.”
Thessalonikabeliekhez írt első levél 5:11
Pál és a thessalonikai gyülekezet szinte fél szavakból is megértették egymást. „Jó” gyülekezetnek számított, példás hitük volt, örömmel fogadták Isten Igéjét és várták az Urat. Az egymás vigasztalása és építése ebben a Krisztust váró reménységben is kell, hogy működjön.
Az emberi test hasonlatát nagy előszeretettel használja az apostol, amikor a gyülekezetnek, vagy a gyülekezetről ír. A példa szerint Krisztus az egyház feje, maga az egyház pedig a test. Mi mindannyian egy-egy tagjaként kapcsolódunk az egész testhez. Többnyire a lelki ajándékok szemszögéből ismerjük a különböző tagok szerepét és fontosságát, de a mélyben más is meghúzódik.
Valóban nagy ajándék az, hogy különbözőek vagyunk és más-más képességgel, ajándékkal rendelkezünk, mert így mindenki testre szabottan szolgálhat, miközben értékeljük mások ajándékait. Természetesen, az emberi testnek is vannak látványos és rejtett részei, de nem mondhatjuk, pl. azt, hogy nekem nincs szükségem a májamra, mert az úgy sem látszik… A kevésbé megbecsült részek is nagyon fontosak és rögtön megérezzük a jelenlétének hiányát vagy betegségét.
Mindenkinek helye van a Testben, mert Krisztus hívott el, és tett gyermekeivé bennünket. Talán a személyes elhívásunk nagyobb felelősséget ró ránk, de minden tagnak együtt kell működni a többivel.
Azt is természetesnek vehetjük, hogy egyik-másik testrészünk hamarabb elfárad, épp ezért is jó odafigyelni ilyen szempontból is egymásra.
Mindannyiunknak szüksége van a megerősítésre, bátorításra, vigasztalásra, és ha ez nem a gyülekezettől jön, megkeressük máshol, talán rossz helyeken.
A test példájánál maradva a legfontosabb dolog, hogy mi csak egymáshoz kapcsolódva vagyunk Krisztus testének a tagjai. Együtt mozdulunk, együtt haladunk célunk felé. Lássuk meg ma a testvérben a „test-vért”, Krisztus testének tagját, és vigaszaljuk, bátorítsuk, építsük egymást.
