Szeresd a vétkezőt
"Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat. Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése: Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanusitsatok iránta szeretetet."
Korintusbeliekhez írt második levél 2,5-8.
Azon gondolkodom, hogy mire tanít engem a ma reggeli Ige? Ez tényleg igaz?
Ha valaki vétkezik, akkor bocsássunk meg neki, vigasztaljuk, hogy a „felettébb való bánat” ne eméssze meg őt?
Ír-e még erről máshol is a Biblia? Eszembe jut Máté evangéliuma 18. fejezete.
Ez az egész szakasz a gyülekezet belső életét szabályozza.
„Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen. Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté Evangéliuma 18,15-20
Ha elolvassuk az előző verseket, akkor azt találjuk figyelmezteti tanítványait, hogy ne botránkoztassanak meg senkit a kicsinyek közül (18:6) . A kicsinyek a gyülekezet azon tagjai akiket az önhitt, magabiztos, “lelki emberek” megvetnek. Megbotránkoztatásuk annyit jelent, mint megakadályozni, hogy-e kicsinyek higgyenek Jézusban, kételkedést ültetni szívükbe Isten kegyelmével és bűnbocsánatával szemben, és így elszakítani a kicsinyeket Jézustól.
Jézus a későbbiekben kérte a tanítványait, hogy kövessék őt aki otthagyja a kilencvenkilencet és elmegy, hogy megkeresse az eltévedettet ( 11-14.).
Ezek a gondolatok határozzák meg a kulcsok hatalmáról szóló szakasz alaphangját.
Két fontos gondolat van itt!
Az egyik, hogy Jézus értékrendje szerint a vétkező testvér nem "bűnös", "gonosz" , hanem eltévedt akit meg kell keresni, és akinek megtalálásán nagyobb öröm van a mennyben, mint az összes el nem tévedt lelken.
Az egyházfegyelem mindig a megkeresés szolgálata.
A másik dolog amit megfigyelhetünk, hogy az egész fejezetben milyen gyakran visszatér “az egy” szó. ( 6, 10, 12, 14, 24, 28 ). Jelenti ez azt, hogy Isten a gyülekezetben minden egyes tagot külön-külön számon tart, értékel.
Nincs helye semmiféle “statisztikai szemléletnek” az emberi méltóságot figyelmen kívül hagyó tömegekben való gondolkodásnak.
Ha ebben az összefüggésben figyeljük a fenti szakaszt akkor láthatjuk, hogy Jézus itt nem az ítélkezés, hatalmaskodás szolgálatát bízta a gyülekezetre, nem személyes sérelmeink "orvoslásáról" még kevésbé "megtorlásáról" van itt szó, hanem arról, hogy a bűnös megmentése az egész gyülekezet feladata, amihez Jézus a menny segítségét ígéri.
Egy neves keresztény író E.G. White így foglalja össze, hogy mi a teendőnk a vétkezővel szemben:
"...nem tekinthetjük elszakadtnak Isten kegyelmétől. Volt hittestvérei ne vessék meg, ne hanyagolják el, hanem gyengéden és együttérzéssel bánjanak vele, mint Krisztus elveszett juhával amelyet Ő szeretne visszahozni nyájához." (DA 441.)
Korintusbeliekhez írt második levél 2,5-8.
Azon gondolkodom, hogy mire tanít engem a ma reggeli Ige? Ez tényleg igaz?
Ha valaki vétkezik, akkor bocsássunk meg neki, vigasztaljuk, hogy a „felettébb való bánat” ne eméssze meg őt?
Ír-e még erről máshol is a Biblia? Eszembe jut Máté evangéliuma 18. fejezete.
Ez az egész szakasz a gyülekezet belső életét szabályozza.
„Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen. Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté Evangéliuma 18,15-20
Ha elolvassuk az előző verseket, akkor azt találjuk figyelmezteti tanítványait, hogy ne botránkoztassanak meg senkit a kicsinyek közül (18:6) . A kicsinyek a gyülekezet azon tagjai akiket az önhitt, magabiztos, “lelki emberek” megvetnek. Megbotránkoztatásuk annyit jelent, mint megakadályozni, hogy-e kicsinyek higgyenek Jézusban, kételkedést ültetni szívükbe Isten kegyelmével és bűnbocsánatával szemben, és így elszakítani a kicsinyeket Jézustól.
Jézus a későbbiekben kérte a tanítványait, hogy kövessék őt aki otthagyja a kilencvenkilencet és elmegy, hogy megkeresse az eltévedettet ( 11-14.).
Ezek a gondolatok határozzák meg a kulcsok hatalmáról szóló szakasz alaphangját.
Két fontos gondolat van itt!
Az egyik, hogy Jézus értékrendje szerint a vétkező testvér nem "bűnös", "gonosz" , hanem eltévedt akit meg kell keresni, és akinek megtalálásán nagyobb öröm van a mennyben, mint az összes el nem tévedt lelken.
Az egyházfegyelem mindig a megkeresés szolgálata.
A másik dolog amit megfigyelhetünk, hogy az egész fejezetben milyen gyakran visszatér “az egy” szó. ( 6, 10, 12, 14, 24, 28 ). Jelenti ez azt, hogy Isten a gyülekezetben minden egyes tagot külön-külön számon tart, értékel.
Nincs helye semmiféle “statisztikai szemléletnek” az emberi méltóságot figyelmen kívül hagyó tömegekben való gondolkodásnak.
Ha ebben az összefüggésben figyeljük a fenti szakaszt akkor láthatjuk, hogy Jézus itt nem az ítélkezés, hatalmaskodás szolgálatát bízta a gyülekezetre, nem személyes sérelmeink "orvoslásáról" még kevésbé "megtorlásáról" van itt szó, hanem arról, hogy a bűnös megmentése az egész gyülekezet feladata, amihez Jézus a menny segítségét ígéri.
Egy neves keresztény író E.G. White így foglalja össze, hogy mi a teendőnk a vétkezővel szemben:
"...nem tekinthetjük elszakadtnak Isten kegyelmétől. Volt hittestvérei ne vessék meg, ne hanyagolják el, hanem gyengéden és együttérzéssel bánjanak vele, mint Krisztus elveszett juhával amelyet Ő szeretne visszahozni nyájához." (DA 441.)
