Ami a világon a leggyönyörűbb
„Ha nem törvényed gyönyörködtetne, elpusztulnék nyomorúságomban.”
Zsoltárok Könyve 119:92
„Gyönyörű. Gyönyörű, mert ő a legszebb, mert hozzám tartozik, mert szeretem. Minden perc drága, amit vele tölthetek, minden csókja, ölelése az élet ajándéka. Ha este nem tudok elaludni, mindig rá gondolok, és az éjszaka komor csendje megtelik álommal. Nyugtató, puha álommal. Nélküle én már nem lennék sehol sem. Ha nem fogja meg akkor a kezem, Isten tudja, mi lenne most velem.”
Mondhatná ezt bárki a Kedvesének, mert megérdemli. De van, hogy ez nem neki szól, hanem valami egészen másnak. Annak, amire nem is gondolnál.
Egyszer réges-régen Isten írni kezdett. A kemény kőtábla olyanná vált ujjai alatt, mint a viasz, és csak írta, írta a betűket egymás után. Egyszerű szavakká kovácsolódtak össze a betűk olyan erősen, hogy még az idő könyörtelensége, a korszakok állandó változása sem tudta kikezdeni. Örök maradt, amióta Ő megalkotta. Leírta, hogy ne felejtsd el, mi a dolgod ezen a földön. Nem az, hogy minél nagyobb házad legyen, hogy minél magasabb szintet érj el a mindennapok ranglétráin, sőt, nem is az, hogy boldog legyél. Csak az, hogy szeress.
Szeresd Istent és az embereket. Szeresd Istent, akkor is, ha sokszor nem érted, mit miért tesz, vagy miért nem. Szeresd a másikat akkor is, ha ő nem szeret, ha ott rúg beléd, ahol csak tud. Szeresd, még akkor is, ha megbántott. Csak így tudsz valami maradandót hagyni magad után.
Ez A törvény; ami éltet, ami erőt és gyönyörűséget ad a mindennapok fájdalmaiban. A törvény, amit Jézus mutatott be tetteivel, szavaival földi élete során. A törvény, ami azt tanítja, hogy „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek”; és, hogy „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Máté evangéliuma 5:9, 44). A törvény, ami megtölti értelemmel életedet, ami nélkül nyomorúságosan pusztulnál el, mert szeretet nélkül nem lehet élni.
Mondhatná ezt bárki a Kedvesének, mert megérdemli. De van, hogy ez nem neki szól, hanem valami egészen másnak. Annak, amire nem is gondolnál.
Egyszer réges-régen Isten írni kezdett. A kemény kőtábla olyanná vált ujjai alatt, mint a viasz, és csak írta, írta a betűket egymás után. Egyszerű szavakká kovácsolódtak össze a betűk olyan erősen, hogy még az idő könyörtelensége, a korszakok állandó változása sem tudta kikezdeni. Örök maradt, amióta Ő megalkotta. Leírta, hogy ne felejtsd el, mi a dolgod ezen a földön. Nem az, hogy minél nagyobb házad legyen, hogy minél magasabb szintet érj el a mindennapok ranglétráin, sőt, nem is az, hogy boldog legyél. Csak az, hogy szeress.
Szeresd Istent és az embereket. Szeresd Istent, akkor is, ha sokszor nem érted, mit miért tesz, vagy miért nem. Szeresd a másikat akkor is, ha ő nem szeret, ha ott rúg beléd, ahol csak tud. Szeresd, még akkor is, ha megbántott. Csak így tudsz valami maradandót hagyni magad után.
Ez A törvény; ami éltet, ami erőt és gyönyörűséget ad a mindennapok fájdalmaiban. A törvény, amit Jézus mutatott be tetteivel, szavaival földi élete során. A törvény, ami azt tanítja, hogy „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek”; és, hogy „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Máté evangéliuma 5:9, 44). A törvény, ami megtölti értelemmel életedet, ami nélkül nyomorúságosan pusztulnál el, mert szeretet nélkül nem lehet élni.
