A családtagok kötelessége
„Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.”
(Timotheushoz írt első levél 5. fejezet 8. vers)
Nem adventista családból származom. Fiatalon, 14 évesen egy előadás sorozaton ismerkedtem meg a Bibliával és az egyház tanításával. Szüleim nem ellenezték a gyülekezetbe járást egészen addig, míg meg nem keresztelkedtem.
Mikor otthon elmondtam, milyen döntést hoztam, bizony megváltozott a helyzet. Azonnal megtiltották, hogy szombaton a gyülekezetbe menjek.
Hogy hogyan reagáltam minderre 16 évesen? Nem hagytam magam. Elővettem a Bibliát és megpróbáltam meggyőzni őket, hogy nincs igazuk. Mert számomra már Isten az első, és a szombat, és a tízparancsolat, és az étkezés, és a…
Majdnem egy évig tartott ez az ’állóháború’, mikor is rájöttem; hogy itt az ima önmagában nem segít, ami pedig a bibliával való ’oktatásukat’ illeti inkább még jobban mérgezi az amúgy is feszült légkört.
Elhatároztam, hogy ezentúl nem fogom addig a Szentírást idézni, amíg ők nem kérdeznek. Sőt megpróbálok kedvükbe járni, jobban belefolyni a házimunkákba, bevásárlásba, stb. Egy ’néma’ missziót kezdtem értük.
Nem felejtem el, anyák napi ünnepséget szerveztünk a gyülekezetben, amire meghívtam édesanyámat is. És ott mindenki előtt énekekkel és versekkel adtunk hálát érte is. Akkor, ott minden rendbe jött.
Hogy miért írtam le mindezt? Lelkészi szolgálatom során nagyon sok család életét ismerhetem meg. Sok helyen tapasztalom, nemcsak a felemás igát viselőknél, hogy az otthon légkörének alakulását tőlük függetlennek tartják.
Mivel az élet pörög, imádkoznak, az egyéni Bibliázás kevesebb, a családi áhítatokról meg ne is beszéljünk. Közös családi program, az mi.
Mikor otthon elmondtam, milyen döntést hoztam, bizony megváltozott a helyzet. Azonnal megtiltották, hogy szombaton a gyülekezetbe menjek.
Hogy hogyan reagáltam minderre 16 évesen? Nem hagytam magam. Elővettem a Bibliát és megpróbáltam meggyőzni őket, hogy nincs igazuk. Mert számomra már Isten az első, és a szombat, és a tízparancsolat, és az étkezés, és a…
Majdnem egy évig tartott ez az ’állóháború’, mikor is rájöttem; hogy itt az ima önmagában nem segít, ami pedig a bibliával való ’oktatásukat’ illeti inkább még jobban mérgezi az amúgy is feszült légkört.
Elhatároztam, hogy ezentúl nem fogom addig a Szentírást idézni, amíg ők nem kérdeznek. Sőt megpróbálok kedvükbe járni, jobban belefolyni a házimunkákba, bevásárlásba, stb. Egy ’néma’ missziót kezdtem értük.
Nem felejtem el, anyák napi ünnepséget szerveztünk a gyülekezetben, amire meghívtam édesanyámat is. És ott mindenki előtt énekekkel és versekkel adtunk hálát érte is. Akkor, ott minden rendbe jött.
Hogy miért írtam le mindezt? Lelkészi szolgálatom során nagyon sok család életét ismerhetem meg. Sok helyen tapasztalom, nemcsak a felemás igát viselőknél, hogy az otthon légkörének alakulását tőlük függetlennek tartják.
Mivel az élet pörög, imádkoznak, az egyéni Bibliázás kevesebb, a családi áhítatokról meg ne is beszéljünk. Közös családi program, az mi.
Az élet pörög? Nem. Ők és sajnos sokszor mi is csak pörgünk.
Hogy én mit teszek, hogy kiszálljak ebből a mókuskerékből?
Nem kötelességből, de itt befejezem az írást, bármily nemes missziót is jelent. Felállok a gép elől, elkészítem a feleségemnek a reggelit és beviszem neki az ágyba és cirógatva ébresztem.
Hogy én mit teszek, hogy kiszálljak ebből a mókuskerékből?
Nem kötelességből, de itt befejezem az írást, bármily nemes missziót is jelent. Felállok a gép elől, elkészítem a feleségemnek a reggelit és beviszem neki az ágyba és cirógatva ébresztem.
