Én és az Atya egy vagyunk

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: "Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk."
(János 10, 27-30)

Ma Jézus úgy mutatkozna be: Én vagyok a jó menedzser. Aki megbotránkozik ezen az állításon, annak két dolgot érdemes megfontolnia: A pásztor Jézus korában megvetett hivatás volt, a társadalom peremén éltek. Jézus hallatlanul felértékelte őket. Jézus nem azt mondta: Én vagyok a pásztor, hanem én vagyok a jó pásztor. Itt is a jó menedzseren van a hangsúly, nem a menedzseren.

Jézus öt pontban fogalmazza meg, mitől jó a menedzser.
Először is munkatársai feltétlenül bíznak benne: hallgatnak szavára. Erre minden okuk megvan, hisz - és ez lenne a második pont - a "Főnök" bensőségesen ismeri őket. Ezt ma kevés menedzser mondhatja el magáról. A munkatárs sokszor csak munkaeszköz. Harmadszor olyan fizetést ad nekik, ami mindent fölülmúl: örök életet. Ebben persze nem lehet vele konkurálni! Hisz még életet se tud adni a menedzser, bármit is meséljen a reklám. Negyedszer a jó menedzser nem csak ismeri az övéit, de hűséges hozzájuk. Megvédi őket minden külső erővel szemben: senki sem ragadhatja ki őket kezéből. Mert hogy kézben tartja őket. És van itt egy ötödik pont: nem önmagában van az ereje. Kisfiúk szoktak hencegni apjuk erejével. Gyerekesnek tűnhet, amikor Jézus azt mondja: atyja nagyobb mindenkinél. Valójában azonban attól lesz Jézus jó menedzser, hogy tudását, készségét egy nála erősebbtől kapja, belőle meríti, és újra és újra feltöltődik ebből a forrásból. Sőt a kiapadhatatlan forrás és ő, Jézus, egyek.

Ha menedzser vagy, főnök - és hát mindnyájan "főnökösödünk" valahol, - akkor ne légy kiskirály, hanem ilyen "kisfiú": jó menedzser. Ha pedig beosztott vagy, és a főnök nagyon mesze áll a fenti eszménytől, fontold meg, nem kellene-e Jézust megtenned főnöködnek, menedzserednek. Mint láthatod, a csere megéri.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia