Mint a kisgyermek

„És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
és monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”


Máté 18:2-4

A tanítványok rangvitáját olvashatjuk a fejezet első versében. Jézus ezt a vitát a fent olvasható tanításával dönti el. Abban a korban a gyermekek, csakúgy, mint az asszonyok, nem voltak a társadalom teljes jogú tagjai. Amikor szerető anyák gyermekeiket Jézushoz vitték, hogy áldja meg őket, a jelenlévő férfiak haragra gerjedtek, amiért Jézust gyermekekkel „fárasztják”. Ilyenkor Jézus mindig párfogásba vette a csöppségeket, s megáldotta őket, mit sem törődve a kor szokásaival, a férfitársadalom véleményével (lásd: Márk 10:14; Lukács 18:16).

Gyermekekkel példálózni, komoly tanításokba bevonni őket, rájuk mutatni, nem volt egy népszerű dolog Jézus korában. Ma egészen más időket élünk. Az egész világ a gyermekbálványozás felé tart. Az amerikai társadalom túlnyomó része egy szempillantás alatt levehető a lábáról kutya és gyermek együttes szerepeltetésével. Ma egy előjelében teljesen megváltozott világban élünk, Jézus korához képest. (Úgy látszik, az emberiség az egyik végletből a másikba esik.)

Vajon miért éppen a kisgyermekek példáján akarta Jézus megértetni tanítványaival, hogy kik örökölhetik az ő Atyjának országát? Az Újszövetségben több helyen kerülnek említésre a gyermekek, pozitív előjellel azonban csak Jézus tanításaiban. Pál apostol leveleiben a gyermekkor egy olyan állapot, amit egy Krisztusban hívő embernek mihamarabb ki kell nőnie: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban.” (Efézus 4:13-15) A gyermekek tudatlanok, kevés ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek, hiszékenyek, könnyen becsaphatók, értékítéletük hiányos. Ezért kívánatos, hogy a keresztény ember mihamarabb elérje a Krisztusban való felnőttkort (lásd még: Zsidók 5:12-14).

Jézus mégis látott a gyermekekben olyan tulajdonságokat, amelyek nélkül nem mehetünk be Isten országába, ezek a megtérés és az alázat. A megtérés bűneink beismerése, elismerése. Ez őszinteség nélkül nem megy. Aki alázatos, az elfogadja a tanítást, a tanácsot, a feddést, a felette álló tekintélyt, hajlítható marad élete végéig a mindenható Isten kezében. A megtért ember engedelmes Isten parancsolatai iránt. Isten országának várományosa csakúgy, mint a kisgyermek, gyorsan túlteszi magát a haragon, hamar elfelejti az őt ért sérelmeket. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek NAGGYÁ tesznek valakit Isten országában.

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy úgy váljunk felnőttekké Krisztusban, hogy közben mégis gyermekek maradhassunk.