Nem hiába várunk az Úrra!

„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.”

Zsoltárok 40. fejezet 2-3. vers

Dávid zsoltára ez, és Krisztusé, a Dávid fiáé (Lukács evangéliuma 18:39), hiszen maga az Ige azonosítja be Krisztus imájának (Zsidókhoz írt levél 10:5-9). Krisztus ugyanis miattunk került a pusztulás vermébe, bűneink büntetését ő vette magára (Ézsaiás próféta könyve 53:5, Zsoltárok 40:13), noha abban telt kedve, hogy Isten akaratát teljesítse, és törvénye mindvégig a szívében volt (9. vers). Az Atya pedig meghallgatta Őt istenfélelméért (Zsidókhoz írt levél 5:7). És pont ezért, mert Krisztus imájáról van szó, méghozzá meghallgatott imájáról, örülhetnek és örvendezhetnek benned mindazok, akik Istent keresik. És akik Isten szabadítására vágyódnak, elmondhatják, hogy nagy az Úr (Zsoltárok 40:17). Mert bár nyomorultak és szegények vagyunk, de Krisztus áldozatából tudjuk, hogy gondol ránk az Úr. Éppen ezért bizalommal mondhatjuk e mai napon is: Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj! (18. vers).