Gyógyító vidámság

„A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”
(Példabeszédek könyve 17. fejezet 22. vers)

Néhány éve a kecskeméti körzetben szolgáltam. Kiskunfélegyházán, ahol laktunk egy kiöregedő gyülekezet volt, illetve a fiatalok többsége beköltözött a jobb munkalehetőség végett a megyeszékhelyre.

Viszont ennek a kis közösségnek tagjai bár idősek és betegesek voltak, de tőlük tanultam meg mit jelent ez a Bibliavers a gyakorlatban.

Egyikőjük, Marika néni különösen sokféle problémával küzdött. Egész életét végigkísérték a betegségek. Vesebaj, magas vérnyomás, csípőprotézis, és mindenféle műtét volt a háta mögött.

Egy alkalommal a bal lábán valamiféle seb miatt súlyos vérmérgezést kapott és az orvosok válaszút elé állították. Vagy amputálják a lábát térd fölött, vagy meghal. Természetesen a családjára is tekintettel az előbbit választotta.

Mikor tudomást szereztünk állapotáról, és hogy a kórházban, melyik szobában találhatjuk meg, elhatároztuk meglátogatását.

Ketten, a nyugdíjas lelkésztársammal kerestük fel a kecskeméti kórházban. Miközben mentünk felfelé a lifttel az ötödik emeletre, azon tanakodtunk, mit is mondjunk, hogyan, milyen szavakkal bátorítsuk. Ha valaki megfázik, influenzás, meggyógyul, ha más baj van, kap rá gyógyszert, de az amputált láb nem nő vissza…

Ahogy odaléptünk az ágyához és megláttuk lefogyva, véraláfutásokkal a karján, infúzióval, még nehezebben oldódott a nyelvünk. Kérdezgettük, voltak-e nála gyermekei, a hittestvérek, meddig tartott a műtét, mit érez…

Soha nem felejtem el, amit és ahogyan ekkor mondott:
- Atyámfiai ne csüggedjetek, az Újföldön az Úr Jézustól olyan új lábat kapok, hogy úgy fogok szaladni, utol sem értek. Sőt már megrendeltem egy műlábat és megtanulok erre a kis időre azzal járni és néhány hét múlva már otthon, leszek.

Marika néni vigasztalt minket és nem mi őt. S bár akkor ott, úgy gondoltuk ebben a korban már nem sok esélye van, mégis néhány hét múlva valóban otthon volt és tényleg megtanult műlábbal és járókerettel járni. Azért, mert nem hagyta el magát, nem roppant össze, nem sajnáltatta magát, bár erre minden oka meglett volna rá. Ő az Isten ígéretébe kapaszkodott és derűs maradt.

A vidám elme, amiről Salamon ír, nem világias, szegényes tréfákból táplálkozik, hanem abból a reménységből, mely Isten ígéreteire támaszkodik, amit Marika néni mélyen a szívébe rejtett. Ez az az öröm az Úrban, amiről Pál is ír a filippibelieknek egy börtöncellában. Ez nem egy kósza érzés, hanem életszemlélet, életfelfogás, hit.

Hagyd, hogy ma Isten a te szívedbe is elültethesse az öröm eme kis virágát, amihez legyen előtted Jézus felhívása:

„Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6:33)