Elhagyatott nyáj
„A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledelévé lettek, tévelygett nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána járjon, nincs aki megkeresse.”
(Ezékiel 34:4-6)
A pásztor képe többször is visszaköszön a bibliai példabeszédekben. „Az Úr az én Pásztorom…” mondja a 23. zsoltár jól ismert szövege. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” – mondja Jézus önmagáról (János 10:11). „Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.” (Ezékiel 34:11) – mondja Isten miután látja, hogy megbízottai nem végezték el munkájukat.
Az imént idézett fejezet végén Isten ezt mondja: „Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek!” (Ezékiel 34:31). Az üzenet eddig világos: Isten a jó pásztorhoz hasonlóan gondoskodik rólunk, táplál, védelmez, a javunkat szolgálja.
De mi történik akkor, amikor ember az ember pásztora? Az ószövetségi időben elsősorban a király, az uralkodó szerepe hasonlít leginkább a pásztoréhoz. A nyája javát, gyarapodását kell szem előtt tartani, gondoskodni róluk, védelmezni őket. Ugyanakkor a nyáj áldásaiból, javaiból ő maga is részesedett. Ami miatt Isten szomorú, és haragos, hogy a ember-pásztorok a Jó Pásztorról elfeledkezve elhanyagolták a nyájat, hagyták szétszéledni, nem törődtek velük ill. csak a saját maguk hasznát keresték. Ez a magatartás csak romláshoz, pusztuláshoz vezethet.
A jó hír ebben a szomorú helyzetben, hogy soha nem hagyja magára az övéit. Lehet, hogy a felelősséggel megbízott vezetők önzően viselkednek, de Isten feláldozta Krisztust (mint áldozati bárányt), bizonyítva szeretetét, önzetlenségét.
Kilépve a példabeszéd nyelvezetéből – kinek szólhat ma ez a régi prófétai figyelmeztetés? Kik lehetnek ma hasonló helyzetben, akiknek meg kell hallani Isten figyelmeztetését?
Lelkészként, meglehetősen érintve vagyok, mert „lelki-pásztorként” Isten embereket bízott rám a gyülekezetekben és azon kívül is. De ha nem lennék lelkész, Isten akkor is bízna rám embereket, akiket erősíteni, gyógyítani, táplálni kell, mert Isten rajtam kéri számon.
Jézus pásztornak nevezte magát, ugyanakkor juh is volt, aki feláldozta magát. Ezt várja el tőlünk, követőitől is. Feláldozva magunkat, viseljünk gondot a ránk bízottakra.
