„…csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen…”
”Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké. "
(Dániel könyve 12,3)
Gyerekkoromban (elég szeles lévén) egy nyári éjszakán a barátommal gondoltunk egyet, s a tanyájuk szalmafedelű istállójának tetején töltöttük az éjszakát. Felejthetetlen élmény lett számomra. Még ma is érzem a szalma finom, kesernyés illatát, hallom a pihenő állatok neszeit, emlékszem a szabadság páratlan érzésére, a kalandra, no és a csillagoktól hemzsegő gyönyörű égboltra. Ha nem akartam volna látni, sem tehettem volna mást ott a tetőn. Amerre csak nézel, minden felé szikrázó csillagokat látsz, melyeket semmi, de semmi nem takar el előled. Volt valami ünnepélyesség ebben az eseményben. Talán közelebb voltam Istenhez? Nem tudom.
Mai igénket olvasva úgy látom, a bölcs Dániel prófétát is megfogta a látvány. Ahogyan földünk történelmének utolsó időszakáról ír, talán épp feltekint a ragyogó égboltra, ahonnan mintha az egymást követő korszakok hitvallói integetnének neki mutatva a helyes irányt.
Bizony nem túlzás azt mondani, hogy úgy van szükség a hívő emberre, mint az égen a csillagra. Leginkább éjszakai túrán, vagy egyéb nem várt éjszakai esemény kapcsán értékelődik fel a tiszta, holdsugaras égbolt. Az ókori ember azonban gps-e nem lévén, a navigációs rendszerét is a csillagokban találta meg. Megfigyelések alapján napnyugta után is pontosan tudták merre kell tovább haladniuk, hogy céljukat elérjék.
Most, ahogy írok, döbbenek rá, milyen elhívásom is van nekem, mint keresztény embernek. Amit mondok, ahogy mondom, ahogyan élek, az bizony vezet embereket, ahogyan a csillagok az éjszakai utazót. Balgaság lenne ezt mondani: az én dolgom, hogy élek, mindenki találja meg a maga útját. Isten úgy határozott, hogy nem angyalokat küld, hanem Téged és engem, hogy világítsunk azoknak, akik tétován keresgélnek az élet sötétjében.
A jó hír az, hogy Ő bízik bennünk és megadja a szükséges képességeket a vezetéshez. Talán ma is küld valakit hozzánk…
