Megmutatja magát az Úr
„Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.”
(Ézsaiás könyve 43:12)
„Ugye megmondtam!” - mondja a szülő a gyerekének, aki a figyelmeztetés ellenére rosszat tesz, és szembesül fájdalmas következményével.
„Ugye megmondtam!” - mondja a magát okosnak tartó ember, miközben a másik kárán örvend.
„Hát nem megmondtam?” - kérdezi kioktatóan, vagy szánakozva valaki, miután látja, hogy bajba kerültünk.
Amikor Isten szól, nem kioktatni akar, hanem szeretne ráébreszteni bennünket, hogy ő nemcsak megmondja előre, hogy mi fog történni, hanem meg is szabadít a bajból. Isten nem utólag okoskodik, mint, ahogy mi szoktunk, hanem előre kijelenti azt, amit számunkra fontosnak tart.
Mai igénk elsősorban azoknak a „vakoknak” szól, akik egyszerűen nem látják meg Isten jelenlétét a mindennapokban. A szabadulás tapasztalata az a közös alap, melyet minden hívőnek át kell élnie. A teremtésről könnyű elfeledkezni, de a szabadulás ajándéka ma is éppolyan aktualitással bír, mint annak idején. „Én mondtam meg, én hirdettem ki előre, én vittem véghez” – mondja Urunk.
Nem a véletlen műve, nem a „sors” keze ami velünk történt. Ez Isten terve. Megszabadít a bajból, a bűnből, a bűn átkától.
Erre csak Ő képes, mert egyedül Ő az Isten. Milyen jó lenne ma meglátni Urunkat. Milyen jó lenne, ha akkor is meglátnánk, ha éppen nem bizonygatja feltűnő módon jelenlétét és hatalmát. Jó lenne tanúskodni Róla hitelesen és örömmel!
