Isten útjai
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.”
Ésaiás próféta könyve 55:8
Az ember önzően gondolkodik, Isten pedig önzetlenül. Isten a csillagok-szegélyezte utakon jár, a mi útjaink meg sokszor teljesen járhatatlanok. Isten teremti a lehetőségeket, Ő szabja az útirányt, mindig tudja, hova akar eljutni, és ez mindig teljesül is. Istent nem lehet zavarba hozni azzal, hogy megváltoztak a körülmények. Amikor mi találunk ki magunknak úticélokat és útirányokat, akkor annak mindig eltévedés a vége. Pedig rövidebbnek és simábbnak látszik a miénk Istenénél. De hosszútávon derül ki, hogy Istené vezet hamarabb a célhoz, még akkor is, ha úgy tűnik egy-egy kereszteződésnél, hogy sokáig vár Isten az útirány megmutatásával.
Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Sajnos. Sok esetben ez egészen komoly mélységekig lesüllyedhet. Péter megdorgálta Jézust, óvta a kereszthaláltól, mert eljátszott a gondolattal, hogy még a végén igaz lehet, amit Jézus mond a kínzásokról. Megrémült tőle és elkezdett menekülni. Mivel a saját vágyait nem látta teljesedni ilyen fekete jövendölés mellett, ezért úgy döntött, hogy rábeszéli Jézust: legyen szebb a történet vége. Jézus dorgálása még Péterénél is erőteljesebb volt, amikor Jézus nem tettért, nem is az indíttatásért feddte meg Pétert, hanem a gondolkodásmódja forrása miatt. Az indíték fele még tiszta is lehetett – a rövidtávra néző szeretet képes ilyen túlzásokba esni –, de a másik fele egyrészt a nagyravágyástól, másrészt Isten útjainak el nem fogadása miatt lett az ellenség eszköze.
Amikor nem akarjuk elfogadni, amit Isten kínál nekünk, az mindig az őscsaló első hazugságainak egyikéből ered. Amikor azt hisszük, hogy Isten nélkül messzebbre jutunk, azt illusztráljuk, hogy tudunk mi egyedül is olyanok lenni, mint Isten. Ha Isten komolyabbnak lát egy-egy helyzetet, amiben mi nem látunk veszélyt, akkor elhisszük az ellenségnek, hogy nem halunk meg. Amikor Isten komolyan szétválasztja a jót a rossztól és bemutatja, hogy nincs egyezés a kettő között, de mi nem látunk éles szakadékot a kettő között, hanem még magyarázkodunk is, akkor mi is a jónak és gonosznak tudói akarunk lenni egyszerre.
Isten még nem magyarázta el, hogy miért engedi a Kainoknak, hogy megöljék az Ábeleket, vagy miért történhet az, hogy a Sodomából isteni közbelépéssel maradékként megmenekült Lótok gyerekei miért esnek nagyobb bűnbe, mint azok, akik miatt elpusztult a város, ahol éltek. Nem tudjuk, miért nem lehet hamarabb detronizálni a Saulokat, hogy ne szenvedjenek olyan sokáig tőlük a Dávidok, miért nem lehet megúszni a lepecsételt veremben eltöltött oroszlánszagú éjszakákat, vagy miért nem lehet gyors a csoda, hogy a lábunk nem is érinti a földet és rögtön berepülünk Kánaánba. Nem tudjuk, miért a Jeremiásoknak kell mocskos ciszternába kerülniük és miért az Ésaiásokat fűrészelik ketté. De arra sincs magyarázat, miért olyan kegyelmes Isten, hogy minden üdvözültnek egy tökéletes testet ad az örökkévalóságban eltöltött vég nélküli időre, de ezzel egyidőben Jézus viselni fogja azt az öt sebhelyet, ami miatt egyedül Ő lesz az egyetlen nem tökéletes testű lény az egész világegyetemben egy egész örökkévalóságon át. Maga a Teremtő, Akitől a tökéletesség származik, lesz az egyetlen, aki testben nem lesz tökéletes. Miattunk…
Ez valóban nem a mi gondolataink szerinti...
