reggeli dicséret

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Péter első levele 5:7 Ma az emberek egy része ünnepel. Ünnepli a szerelmét, a társát, barátját, barátnőjét, házastársát. Ünneplik az eddig együtt töltött időt, az egymáshoz való tartozást, kötődést. Ajándékot vesznek egymásnak, étterembe mennek, vagy egy hangulatos teaházba. Sétálnak, beszélgetnek, felelevenítik az édes emlékeket. Minőségi időt töltenek együtt, mert fontosak egymás számára. És ez így jó. Jó, ha van mit, van kit ünnepelni. Jó ma különlegesen hálásnak lenni azért a társért, akivel a Mindenható ajándékozott meg.  Van, akit hidegen hagy ez a szokás, és számára ez a nap is ugyanolyan, akárcsak a többi. Vannak, akik nem akarnak ünnepelni, és vannak, akiknek még vagy már nincs kit. Nincs kivel megosztani egy vidám nap minden pillanatát, nincs, akivel sírni és nevetni lehetne.   Tartozz bármelyik csoportba, Isten az egyik leggyönyörűbb igéjét tartogatta neked mára, melyben egy különleges ü...

"És szóla az Úr Mózeshez, mondván: Szólj az Izráel fiainak, hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, a kit szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat." 2Mózes 25,1-2 Mit tudsz annak adni, akinek mindene megvan? Mit adhatnál annak, akitől te kaptál mindent? A legtöbben ilyenkor a szüleinkre gondolunk. Igaz, soha nem tudjuk meghálálni azt, amit édesanyánktól és édesapánktól kaptunk. Mégis, van valaki, aki még tőlük is jobban szeretett minket és aki még náluk is többet adott mindannyiunknak! Ő Isten maga. Az Élet Forrása, Teremtők, Alkotónk, Megváltónk, Jótevőnk. Mindent amink van, és mindent amik vagyunk Neki köszönhetünk, ezért hívta Mózes adakozásra a népet, hogy kifejezhessék hálájukat Isten iránt. És vajon mire fordította az Úr az adományokat? A szent sátor felépítésere. Isten hajléka, az Úr lakhelye volt a céladomány. Erre pedig azért volt szükség, hogy Teremtőjük közöttük lakjon. Amikor Isten ajándékot kér, még akkor is a...

„Időközben nagy szélvész támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba annyira, hogy az már-már megtelt. Ő pedig a hajó hátsó részében egy vánkoson szunnyadt. És fölkeltették Őt ezekkel a szavakkal: Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk? Erre fölkelt, megdorgálta a szelet, majd azt mondta a tengernek: Hallgass! Némulj el! És elállt a szél és nagy csendesség lett. Majd így szólt hozzájuk: Miért vagytok ilyen gyávák? Hogy van az, hogy nincs hitetek?”  Márk 4:37-40. Ma egy gyönyörű énekkel és egy idézettel szeretnék neked nagyon szép napot kívánni: https://www.youtube.com/watch?v=KcMitarnm8A https://www.youtube.com/watch?v=hQKlPca6qfY https://www.youtube.com/watch?v=B8w8BReI4nI „ Miután elbocsátotta a sokaságot, elvitték Őt… a hajóra, és sietve elindultak. Ám nem egyedül távoztak. Volt néhány halászhajó a parthoz közel, ezek gyorsan megteltek emberekkel, akik követték Jézust, mert még látni és hallani akarták Őt.     Végül a Megváltó kiszabadult a sokaság...

„A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” Jeremiás próféta könyve 31:3 Tizenegy, vagy talán tizenkét éves voltam, mikor legjobb gyerekkori barátommal nekivágtunk, hogy megmásszuk Pécsett a tettyei sziklákat. A – mintegy 40-50 m magas – sziklatömb tetején a város egyik képzőművészeti büszkesége magasodik, egy életnagyságú (vagy még annál is nagyobb) kereszt, rajta a megfeszített Krisztus (Rétfalvi Sándor alkotása, 1969). Bátran vágtunk neki a meredélynek (minden biztonsági kötél nélkül), és utunk első felében ügyesen vettük az akadályokat. A szikla repedései létraként szolgáltak, melybe hol belekapaszkodva följebb húztuk magunkat, hol pedig a lábunkkal megtámasztottuk magunkat. Körülbelül a szikla közepe táján lehettünk, mikor pillanatok alatt elsötétedett az ég, majd hatalmas nyári zápor kerekedett. Teljesítményünk fölötti öröm hamar halálfélelembe csapott át. A vizes sziklák síkossá váltak, és hol a kezünk, hol a láb...

„ És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, íme igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap. ” (Mózes első könyve 1. fejezet 31. vers) Korlátolt bűnös agyunkkal alig tudunk valamicskét megérteni abból a csodából, ahogy a földi élet kikerült Alkotónk kezéből. A teremtés minden egyes napjának végén refrénszerűen hangzik fel: „látta Isten, hogy jó”, majd legvégül, a hatodik nap; „minden igen jó.” Ezzel szemben, ha visszanézel ennek a hétnek napjaira, vajon te hogyan értékelnéd azt, amit és ahogy szóltál, vagy tettél? Ki mernéd jelenteni: íme, minden igen jó!”? Mert én nem. Bizony, a legjobb szándék ellenére is hibázunk, elrontunk dolgokat, aztán csak szabadkozunk; „ez a sütemény most nem úgy sikerült…”. No meg, ha látszólag tényleg jól megcsináltunk valamit, arra is azt mondjuk; „jól működik, de x óra használat után hozza vissza átnézni, szervízelni.” Ezért olyan elképzelhetetlen, milyen is lehet az Éden kertjének tökéletes harmóniája. Ahol „halál nem l...

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. ” Mózes első könyve 50. fejezet 20. verse Engem az ragad meg legjobban, hogy: „Isten terve”. Istennek a terveire vagyok mindig nagyon kíváncsi. Ha tehetném, egy szer átlapoznám azokat a feljegyzéseket, amik arról készültek, hogy az Isten tervei alapján jártam e az életutamat? Biztosan számtalan alkalom volt már, hogy eltértem a tervtől. Az életben sokszor azoktól kapjuk a támadásokat, akiktől a legkevésbé várjuk. Sokszor nem is a probléma az, ami ledönt bennünket a lábunkról, hanem az, ahogy reagálunk a problémára. Nagyban hozzájárul a boldogulásunkhoz, az, hogy hogyan állunk a dolgokhoz, hogy inkább hozzáfogunk az önsajnálathoz, vagy megpróbáljuk meglátni a rosszban is a jót, és megpróbálunk felállni. Ehhez nagy hitre van szükség, hogy el tudjuk azt fogadni azt, ami van. Mindig próbáljunk a nehéz helyzetekből is valamit tanulni...

„Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket.” Pál levele a rómaiaknak 2:14-15 Clara és Don Richardson 1962-ben a 27 éves Don Richardson és felesége Clara föladták kényelmes kanadai életüket, és Új-Guinea nyugati csücskébe utaztak, hogy az evangéliumról beszéljenek az ott élő szavi embereknek. Korábban már nem egy misszionárius fejezte be életét e bennszülöttek között, hatalmas kondérban rotyogva, ami óvatosságra intette a házaspárt. Annak köszönhetően azonban, hogy Clara orvosi végzettséggel rendelkezvén sok szavi betegen tudott segíteni, a bennszülöttek megkedvelték az idegeneket. Ezen kívül segítettek a kőkorszaki technikai szinten levő törzs tagjainak tűzet gyújtani gyufával, botot faragni bic...