Örök szeretet
„A
messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak
magamhoz hűségesen.”
Jeremiás próféta
könyve 31:3
Tizenegy,
vagy talán tizenkét éves voltam, mikor legjobb gyerekkori barátommal
nekivágtunk, hogy megmásszuk Pécsett a tettyei sziklákat. A – mintegy 40-50 m
magas – sziklatömb tetején a város egyik képzőművészeti büszkesége magasodik,
egy életnagyságú (vagy még annál is nagyobb) kereszt, rajta a megfeszített
Krisztus (Rétfalvi Sándor alkotása, 1969). Bátran vágtunk neki a meredélynek
(minden biztonsági kötél nélkül), és utunk első felében ügyesen vettük az
akadályokat. A szikla repedései létraként szolgáltak, melybe hol
belekapaszkodva följebb húztuk magunkat, hol pedig a lábunkkal megtámasztottuk
magunkat. Körülbelül a szikla közepe táján lehettünk, mikor pillanatok alatt
elsötétedett az ég, majd hatalmas nyári zápor kerekedett. Teljesítményünk
fölötti öröm hamar halálfélelembe csapott át. A vizes sziklák síkossá váltak,
és hol a kezünk, hol a lábunk csúszott le róla. Megpróbáltunk visszafordulni,
de az még veszedelmesebbnek tűnt, mint a fölfele menet. Így hát zuhogó esőben
folytattuk hegymászásunkat, kétségbeesetten keresve a biztos fogódzókat.
Mindkettőnket a sírás környékezett. Nem sokszor imádkoztam olyan buzgón isteni
gondviselésért, mint azokban a nehéz pillanatokban. Már magam sem tudom hogyan,
de valahogy fölértünk, és az első dolog, amit megpillantottunk, az a feszület
volt. Mindketten éreztük, hogy ott valami rendkívüli dolog történt. Csurom
vizesen, átfázva, remegő lábakkal elvonszoltuk magunkat a csúcstól párszáz
méterre emelkedő Havihegyi templomig, és ott – az ajtó zárva lévén – leültünk a
lépcsőre, és megköszöntük Istennek, hogy megmentette az életünket. Bár nem
ezeket a szavakat használtuk, de akár ezt a jeremiási igét is idézhettük volna:
„A messzeségben” – mikor kilátástalan volt a
helyzetünk a szikla közepén a zuhogó esőben – „is megjelent az Úr:” – Rétfalvi Sándor alkotásában – Örök szeretettel szerettelek, azért
vontalak magamhoz hűségesen” – és tényleg, mintha Isten keze húzott volna
magához, hogy semmi bajunk ne essék.
Így mondtam le tizenegy-tizenkét éves koromban hegymászó karrieremről, hogy
inkább Isten örök szeretetének kifürkészésére adjam a fejem…
