Aki győz
Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és
ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az
új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én
új nevemet.
Filadelfiát – az itt található gyülekezetnek íródott a levél
– nem egyszer pusztította súlyos földrengés, lakói ezért gyakran elhagyták a várost,
az újjáépítések után pedig többször a település nevét is megváltoztatták. A keresztény
közösség úgy jelenik meg a levélben, mint aki nem túl erős, de hűséges Istenhez
és az evangéliumhoz. A kísértés órája vár a gyülekezetre, a keresztényüldözés
már elkezdődött, de még nem érte el tetőfokát.
Lehet, hogy számunkra furcsa ez a fenti ige, hisz ki
szeretne egy örökkévalóságon át oszlop lenni egy templomban, de a természeti
katasztrófák és az üldözés árnyékában élő hívek számára igazán bátorító
lehetett ez a metafora. A győztesek Uruk nevét és az új Jeruzsálem nevét
viselve oszlopként állnak majd Isten templomában. Egy megingathatatlan
országban, ahol semmi sem pusztít többé. Makulátlanul, magasztosan, sziklaszilárdan.
Ma van a nagyszülők és az idősek világnapja. Olvasd most el
ezt az igét az ő nézőpontjukból! Ez egy különleges ígéret azok számára, akik
nap mint nap tapasztalják az elmúlást. Egyre több ismerősüktől, családtagjuktól,
barátjuktól kellett már búcsút venniük. Betegségekkel, fájdalmakkal küzdenek és
élnek együtt. És ott van a gondolataikban a kérdés, hogy vajon fognak-e
emlékezni rájuk? Tudtak hátrahagyni valami maradandó értéket?
Isten ezen az igén keresztül különleges szeretetével
szeretne a szépkorúakhoz fordulni. Eljön az Ő országa, ahol nem lesz többé halál.
Aki mellette dönt, győztesként lépheti át a kapuit, oly sudáran, oly erősen és rendíthetetlenül,
akár egy templom oszlopa. Ott nem lesz többé testet-lelket emésztő betegség,
kétség, trauma, mert az Úr véget vet minden rossznak, és egy tökéletes világ
vár gyermekeire. Hát meríts erőt mára Isten bátorításából!